Kb ugyan azért az összegért zsír új Nankang gumi, vagy használt márkás gumi?
205/45/17-es gumi kellene, újonnan a Nankang ami még beleférne (durván 100ezer), állítólag nem olyan rossz. Használtpiacon most konkrétan Pirelli Cinturato P7 -ből találtam 4 db-ot össz. 80 ezerért. Ezekből kezzőn még a gyári színes csík is ott van, a másik 2 pedig 6 mm profilos. 2017 és 2020-as gyártásúak.
A kérdés konkrétan erre a kettő opcióra is irányul, melyik verzió lenne érdemesebb, és úgy egyébként általánosságban is kérdezem, hogy új gagyibb minőség, vagy használt márkás ugyanazon összegért?
A cinturato 6 éves. Nem azt mondom hogy cswreerett bár sok ember szerint igen, ellenben 2-3 év múlva már érdemes lecserélni.
Ezt is mérlegelni kellene, illetve azt hogy bár 6 éves gumi nem életveszélyes de már nem teljesít úgy mint az új
Használtat nem vennék. Legjobb esetben is annyival olcsóbb, amennyivel hamarabb fog elöregedni. Tehát nyerni semmit nem fogsz vele.
Ebben az árkategóriában nem csak Nakang van, de tény, hogy egyik sem nagy márka: [link]
Kicsit többért egy Nexent, vagy Barumot bevállalnék és ezek is megállnak 120 alatt ebben a méretben. 100 vagy 112 én már azt mondom, hogy mindegy, hiszen 5-6 évre ruházol be.
Én végigjártam ezt már.
Nankang gumi gagyibb volt, mint egy 4 éves Michelin prémium. Viszont a Michelin meg kb 6 éves korára elöregedett úgyhogy cserélhettem is.
Azóta Nexen négyévszakost használok. Ha vigyázol rá és nem extrém sokat jársz simán 5 évig kiszolgál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!