Mi okozhatja a víz melegedési gondot?
Adott egy 97-es évjáratu Daewoo Tico, 800ccm. A probléma az, hogy a hűtővíz szintje nem éri el a 90fokot. Általában 50-60-on megragad, akár mennyit utazok vele. Érdekesség, hogy a páromnak kölcsön adtam egy 10 percig, hadd tanuljon vezetni, és ugye egyesben meg kettesben ment vele 2000-3000 fordulat között. Ettől ez a kis motor el is kezdett melegedni, egészen 95 fokra. Ekkor ugye meg is álltunk, hogy cseréljük vissza. Ekkor hallottam, hogy elindul a hűtőventillátor, és szabad szemmel láthatóan lehúzta a vízhőfokot 60 fokra. Egyébként korábban én még nem hallottam indulni a hűtőt, mivel ugye nem is melegedett a víz. Mi lehet az ok?
Termosztát most lett kicserélve.
Víz 2017-es, most került hozzám az autó, vezérlés cserével együtt megy a víz is heteken belül.
Tudtommal az autó nem hengerfejes, okádja a meleget az utastérbe szüntelen, nem füstöl és a víztartály sem olajos, értelem szerűen így a vizet sem forralja.
Előre is megköszönök minden választ!
9. Vagyok, de lehet félre értettem, bocs.
" Biztosan jó féle került bele?" EZt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!