Honan lehet tuti biztosra menni hogy a használt kocsi alja nem rohad?
Tudtommal szoktak trükközni festékel meg egyéb gányolt módszerekkel eltakarják a rohadást.
Ezeket hogyan lehet kiszűrni?
Érdemes szakértőt hívni, aki tudja, mit kell nézni:
"érdemes figyelmesen átnézni az autó alját. A hátsó hídon, a küszöbökön látni fogjuk, ha a festék alól apró pontokban kibukkan a rozsda. Ráadásul a felület sem egyenletes, hanem látszik, hogy dolgozik az oxidáció. Legtöbbször csak a látható helyekre fújnak. A hátsó műanyag lökhárító alá benézve láthatjuk a fém tartóelemeket, a kisebb ütközéseket elnyelő fém lökhárítót és akár a fenéklemezt, nyúlványokat is. Na, ide már nem jut a festékből, jól tetten érhető a korrózió."
Eltakarni nem lehet a rohadást, csak álcázni. Azonnal kiszűrhető, hogy az alvázvédő megelőzés céljából van rajta, vagy pedig már meglévő rozsda álcázására. Előbbi esetben a réteg szép sima és egyenletes, hiszen az egészséges felületre fújták rá, illetve igényes a felhordás, mert aki csináltatta, az törődött az autóval és normális alvázvédelemre vitte el. Az utóbbi esetben a felület nem homogén, hanem olyan mint egy 14 éves gyerek pofája, tiszta rügy az egész, hiszen alatta burjánzik a rozsda, illetve a felhordás is ocsmány, mert a profit a cél, azaz nem profi alvázvédelem történt, hanem valaki alámászott és spray-vel végigtaknyolta, abból aztán jutott mindenhová, részletekkel nem törődtek.
Fel kell hozzá emelni az autót, ez elengedhetetlen, mert csak úgy lehet normálisan látni. Ha ez meg van, akkor azonnal egyértelmű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!