Mi lehet ez a hang a motorból?
Pár napja bő két hét állás után beindítottam a 98-as Swiftemet (1.3, 8V). Fulladozott, rángatott, dadogott, majd pár km múlva a jelenség megszűnt. Autókhoz értő kollégám azt mondta, falsot szívott a leülepedett üzemanyag miatt a motor, teljesen logikus.
Viszont azóta egy furcsa hang jön a motor jobb oldala felől, ahol a vezérlés van. Tudjátok, vannak a lendkerekes játékautók, amiket ahogy hátrahúztok, majd elengedtek, egy jellegzetes, fogaskerekes búgó hanggal mennek előre. Ehhez tudnám hasonlítani ezt a hangot, vagy a versenyautók váltójának a sírós búgásához. Állandóan jelen van a hang: indításkor, gázadáskor, alapjáraton, hidegen, melegen egyaránt.
Valami csapágyra gondoltam, de videók alapján egyikre se emlékeztet ez a búgás. Esetleg átugorhatott a vezérlés az egyik rángatás során? Hanganyagot megpróbálok majd rögzíteni valamikor, ha ennyi rejtjelezésből nem sikerült rájönni.
(A "vidd szerelőhöz" típusú kommentekkel nem vagyok kisegítve, köszi. Egyébként is nemsoká viszem, olaj-, gyertya- és vezérléscserére, illetve kipufogójavításra, de jó lenne tudni, mire készüljek.)
" falsot szívott a leülepedett üzemanyag miatt a motor, teljesen logikus."
Azt a fenét szívott falsot.
Aztán meg megjavult volna??
Mégis mennyire ülepedett volna le hogy nem tudná felszívni, mint a szilvalekvár??
Nem füstöl, veszi a lapot rendesen ?
De szerintem a kettő nem függ össze, reggel szarul indult, azután meg tönkre ment valami.
"Nem füstöl, veszi a lapot rendesen ?"
Megy ugyanúgy, mint eddig, csak megjelent ez a nyöszörgés. Eddig is evett valamennyi olajat (2 decinek mondanám 1000 km-enként), ezután is fog nyilván, de nem látványosan füstöl. Elsőre beindult egyébként mindenféle szenvedés nélkül, mint bármikor máskor, ezért tartom életszerűnek ezt a verziót, hogy valami az üzemanyagellátással volt először. Ja mert amúgy füvön áll az autó, gondolom, az esős-párás-saras idő nem tesz neki jót, főleg, ha alulról kapja.
A leülepedett üzemanyag miatti fals levegő okozta időnkénti rángatás, majd annak megszünése, kb. annyira logikus, mint a szakadt ablaktörlő lapát gumija miatt kiégő pótféklámpa, ami aztán a következő sebváltáskor megjavul.
Az "esős-párás-saras időben, füvön álló autók...."
Szóval Angliában minden vidéken tartott autó dadog? ;)
Elnézést kívánok! Nem tudom, miért, de videót csináltam, annak ellenére, hogy 6:10-kor még semmi nem látszott. :) A szelepcsattogás csak hidegen hallatszik, remélem, egy hézagállítás megoldja, nem is az a kérdésem lényege. A kérdésem lényege az a visító, fémes-fogaskerekes nyüszítés, ami alapjáraton is tökéletesen hallatszik, de a frekvenciája a fordulatszámnak megfelelően változik. Egyébként beletettem azóta úgy 300 km-t, semmi baja és a teljesítményén sem érződik változás, de attól még nem ártana tudni, hogy ez mégis mi akarna lenni.
Ha esetleg valakit érdekel, netán hasonló jelenséget produkál az autója...
A hang és a rángatás is megoldódott magától (szerelőhöz jövő héten megyünk). Többször előfordult azóta is, hogy 1-2 hetet állt az autó, de a hiba elmúlt. Van egy olyan érzésem, hogy valahol sikerült valami rossz benzint megetetnem a személygépjárművel. Fura, mert ha van olyan kocsi, ami sztereotipikusan elmegy bármivel, az a Swift, ráadásul soha nem is hittem el ezeket a mítoszokat - plusz soha nem is tankoltam nóném kutakon; de én más magyarázatot nem találok a történtekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!