Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Kicsi kocsiban meg tudok...

Kicsi kocsiban meg tudok tanulni vezetni? Nehezen férek be?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy sajnos eléggé elhízott vagyok, pocakkal. 180 centi mellé olyan 130 kiló körül, amúgy alapvetően arányos, a pocakomat leszámítva.

(Igen, tudom, baromi gáz, de most nem fogyókúrás kategória, légyszi az ilyen válaszokat hagyjuk.)


Most kezdtem vezetni, az oktatómnak Hyundai-ja van. És hát... elég nehezen férek be. Mikor már bent voltam, én nem éreztem *annyira* gáznak, tehát mondjuk nem térddel fogtam a kormányt, csak a ki-beszállás kellemetlen, mire behajtogatom magam...

Szóval úgy van, hogy hátratolt üléssel ültem be az elején. A kormányt teljesen fel kell tolni (ez mondjuk nem sok), az ülést meg a legalacsonyabbra kellett tegyem, amennyire csak lehet.

Viszont az ülést meg előre kellett húznom érdekes módon, hogy a karom lábam jól álljon, mert hátratolva feküdtem kb...

Én úgy éreztem, hogy bár szűkös, de azért így megy a dolog, nem akadt a térdem a kormányba, elérem a sebváltót, nincs útban a pocakom stb, a tanpályán mentem is pár kört (egészen addig optimista voltam, míg ki nem kellett szállni a padlókózeli magasságból :'D), de nem tudom, ez így jó-e. Mármint ilyenekre gondolok, hogy mondjuk tolatásnál a forgolódás. Vagy eleve az, hogy alacsonyan ülök, jó az vajon, hogy úgy látok ki az ablakon, ahogy? Nincs tapasztalatom, nem tudom, milyen gondok jöhetnek még elő, de úgy általánosságban arra gondolok, hogy emiatt a helyzet miatt valamit rosszul tanulok meg, rosszul rögzül, vagy nem fog menni...


Kérdeztem az oktatómat, egyébként végtelenül korrekten kezelte a gondomat, de nem mondott rá semmit, vagyis csak azt, hogy hát ezt nekem kell éreznem. Szóval se azt, hogy ő úgy látja, menni fog így is, se azt, hogy lányom, bálna vagy a hajóroncsban, tervezzük inkább újra. Csak kérdezte, hogy én hogy érzem.


Bizonytalan vagyok, hogy mit kéne tennem. Hónapokat vártam, és annyira boldog voltam, hogy végre oktatóhoz kerültem, most ezt kezdeni elölről... és nem is tudom, hogy van-e valamelyik oktatónak nagyobb autója. (Egyről tudtam, aki ilyen kifejezetten nagy autóval oktat, így hirdette magát - na nem kövéreknek, hanem akik nagy autón akarnak gyakorolni :D - annak idején őt néztem ki, meg is volt beszélve az iskolai ügyintézővel... de mire meglett a kresz, borult minden a katás buli miatt, már nem dolgozik ott az az oktató...)

Szóval lutri, hogy akkor meddig állna megint az egész. Mondta az oktató, hogyha van ismerős, akinek nagyobb autója van, próbáljam ki, hogy beülök előre milyennek érzem, de hát nem nagyon van ilyen.


A vicc egyébként, hogy utasként általában nincs gondom, pandásító téli nagykabát nélkül mondjuk egy sima swiftbe is simán beszállok hátra is, ha van lábhely.


Szóval a kérdésem lényege az, hogy érdemes így erőltetni a kicsi kocsit, ha beülve látszólag megy, vagy magamnak ártok vele, ha ilyenen tanulok vezetni? Mit gondoltok?

Szívesen olvasnék hasonló tapasztalatokat is, ha ritka is az enyémhez hasonló extrém kövérség, azért csak vezetnek nagydarab emberek is? :(



2022. nov. 26. 06:55
 1/8 anonim ***** válasza:
30%
Azt majd te eldöntöd hogy neked mia jó.
2022. nov. 26. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
88%

Én ugyan kisebb voltam, mikor vezetni tanultam, 165 cm és 110 kg, de Matizon tanultam. Azért annál kisebb autó nem nagyon volt (a kispolskit kivéve). Aztán 10 évig jártam egy másik Matizzal, és most Daciám van, de a mai mércével ez is városi kisautó. Sosem éreztem egy kicsit sem, hogy kicsi lenne. Ráadásul mindhárom kocsi fapados volt. Itt nincs olyan, hogy feljebb állítom a kormányt meg lejjebb az ülést, mert a kormány stabil, az ülés meg csak előre-hátra mozog. Igen, még most is vannak ilyen kocsik.

1. ne próbálj kabátban vezetni, nem csak hogy nagyobb az ember, de szabadon mozogni sem tud. 2. ami nekem mindig is érthetetlen volt, az egyesek mániája, hogy szinte fekszenek az ülésben, annyira hátra döntik. Nekem 90 fokot zár be az ülés, teljesen egyenes, én ülök az autóban. Magát az ülést tolom előre-hátra, ezzel állítom be a jó távolságot, de ennyi, a háttámla egyenes. És soha, még 600 km-en sem fájdul meg a hátam. Sokszor ha más kocsijába ülök az anyósülésre, megőrülök tőle, hogy szinte fekszem az autóban, 5 perc után fáj mindenem, ki se látok rendesen. És a vezető is fekszik, meg panaszkodik, hogy ki se tud szállni, akkor miért csinálja? Mert sportos? A leírásod alapján én úgy értem, a te háttámlád is hátra volt döntve, én legközelebb mindenképpen kipróbálnám állítva.

Van egy ismerősöm, ő pontosan a te méreted, Suzuki Splash-e van, naponta vezet ő is, és az a kisautó aztán jóval kisebb, mint az enyém.

Tény, hogy nem nagyon ismerem az autókat, csak ezeket a piciket, de én nem tudom elképzelni, hogy lenne túl kicsi autó, és úgy gondolom, ha beülve kényelmes, és normális az oktató, akkor végigcsinálnám. A vizsgán nem kell kiugrani a kocsiból.

2022. nov. 26. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
73%

Azt már letesztelted, hogy bele férsz az autóba, elég jól el is tudsz helyezkedni, a probléma a kiszállással van.

Nem az a kérdés, hogy meg tudod-e tanulni az alapokat, arra megfelel az az autó is.

Az lesz majd a feladvány, hogy milyen legyen a saját autód, ha majd meglesz a jogosítványod.

Az oktatód azért nem asott konkrétabb válaszokat, mert valószínűleg nem tud válaszolni, az egyén függő, hogy kinek melyik autó az, ami megfelel az igényeinek.

Nem csak a méretek számítanak, de az ízületek, a hajlékonyság is, van, akinek a padlólemezen ülve kényelmes a pozíció, és vannak, akiknek kifejezetten magasan ülve jobb.

Mivel a leírásod arra utal, hogy a vezetés közben elviselhető az autóban a komfort, a szükséges alapokat meg tudod tanulni.

Senki nem az oktató mellett tanulmeg vezetni, az oktató csupán egy alapot tanít meg, ami arra elég, hogy egyedül tanuljon tovább az illető (tudja mire figyeljen de még sokat kell gyakorolni)

A saját autónál már lesz jelentősége a ki-be szállás kényelmességének, azt lehet próbálgatni, tesztelni, ha van lehetőség rá, hogy melyik autó lenne jobb (ha nincsen még), de most szerintem fölösleges tanuló autót, oktatót váltani.

2022. nov. 26. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
73%

Én is ilyen alkat voltam, mint te. A paraméterek is pont stimmelnek. Az arcom, karom, lábam nem volt extrém pufók, csak a hasam volt nagy. Ráadásul már akkor is 45-ös lábam volt. Autós iskolában ezt nem vették figyelembe, véletlenszerűen osztottak be egy autóra. Egy Fiat Unot kaptam. (Ez 2000-ben volt.) Nem mondom, hogy kifejezetten mini autó, de egyáltalán nem tágas. A lábammal ha nem figyeltem, két pedált is átértem.

Nem volt kényelmes. De úgy voltam vele, hogy ez az autó csak átmeneti, amíg le nem vizsgázok. Azt meg kényelmetlenül, de kibírom benne. Így is lett.

2022. nov. 26. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Főleg, hogy ennyi időt szántatok normális válaszra. :)


4, Ezek szerint nem okozott hátrányt később, hogy "rosszul" rögzültek a dolgok a kényelmetlen kocsi miatt? Vagy hát nem is tudom, hogy egyáltalán van-e ilyen.


Szóval az én félelmem leginkább az, hogy valamit emiatt a kényszerhelyzet miatt csinálok rosszul. Pl. a 2-es írta, hogy fekvő sofőr után a kocsiból ki se lát rendesen. (Egyébként előttem is valami fetrengős tanuló ülhetett bent, mert nagyon hátra volt döntve minden. :D) Nekem az alacsonyra állított üléssel ez a félelmem, hogy nem azt látom, amit "kéne", mondjuk közvetlen a kocsi orra előtt.

Persze ezeket majd megkérdezgetem az oktatóhoz is, csak utólag érnek bennem a dolgok, ahogy ülepedik az első óra.


2, A derékszöget nem tudom, megvolt-e az ülésnél, de a fekvőből én is fentebb állítottam, anélkül nem is volt meg a pedál meg a kormány megfelelő elérése. De kipróbálom ezt is legközelebb, hogy akkor teljesen 90 fokba az ülést, és úgy tolom hátrébb - most ez fordítva volt, a dőlésszög igazgatását mondta a legvégén az oktató, ahogy próbálgattuk, mi a jó. Köszönöm a tippet! :)


3, Köszönöm neked is! :) Még konkrét elképzelésem nincs, de abban biztos voltam eddig is, hogy ha nem is városi terepjárót, de valami magasabb kocsit szeretnék majd, amibe nem "lefelé" (de nem is felfelé lépcsőzve) kell beülni, bemászni - persze eddig inkább utasoldalról gondolkodva, hogy az idős szülőknek se okozzon gondot.

De arra azért nem gondoltam, hogy ennyit számít sofőrként is a dolog. :(


Köszönöm, hogy megnyugtattatok! Adok még egy esélyt a dolognak, meg legközelebb viszek egy vékonyabb talpú váltócipőt a vastagtalpú bakancs helyett, azért az is jelent néhány centit. :)

2022. nov. 26. 20:44
 6/8 anonim ***** válasza:
Mindenképpen! Neked nem úgy kezdték, hogy kizárólag sportcipőben szabad vezetni tanulni? Nálunk bakancsba beszállni sem engedtek a kocsiba! A kettes válaszoló vagyok, de ezt azért nem írtam le, mert azt hittem, ezt már mondták neked. Sőt, ha meglesz a jogosítványod, az első időkben akkor is csak sportcipőben vezess!
2022. nov. 27. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Azóta mi a helyzet?

Egyébként az oktatóm azzal kezdte, hogy bakancsot, magassarkú cipőt, papucsot órára felvenni tilos. Az első alkalommal rászántuk az időt a helyes beállításokra alaposan, de tény, hogy te ülsz ott, nem ő, tehát amit ő jónak lát, az neked lehet kényelmetlen, így végső soron valóban mindig a tanulónak kell éreznie, hogy rendben van-e minden.

A kocsi orra elé közvetlenül sosem fogsz látni (meg magát az orrát sem), bármit is vezetsz, bárhogy beállítva. Ezen ne izgulj. Kiderül az első pár órán, hogy megfelel-e neked az autó, de szinte biztos vagyok benne, hogy igen, ha be tudtál mindent állítani. Ha valami nem jó, azt azonnal érzed és az oktató is jelzi, hogy ez meg az így nem biztonságos.

Egyébként párom is kb ugyanennyi kg, csak magasabb, 189 cm és egy sima kis Swiftet vezet, az én régi C Corsámba is befér probléma nélkül.

2022. dec. 5. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Köszi a kérdést, azóta már voltam még két alkalmon (2x2 óra), és tényleg rengeteget jelent a tornacipő a bakancs helyett. :) Meg az ülés fordított beállítása is, amit javasoltak fentebb, hogy a támlát feltekerem teljesen, és utána húzom előre az ülést - sokkal kényelmesebb, mint első alkalommal!

Persze a kiszállás még mindig problémás, cseppet sem szép látvány, ahogy hasmenéses rák módjára tolatok ki :D, de ezt leszámítva nincs gond.

(Ugyebár egyszer be kell üljek - ki kell szálljak az autó ellenőrzésénél, amikor a tolatólámpát nézem meg, ráadásul mivel ez a legelső dolog indulás előtt, itt még az ülés sincs beállítva.)


Első alkalommal kicsit kétségbe estem a dolgon, hogy kapásból beülni se tudtam, de azt hiszem, végül menni fog így is. :) Az egyetlen nehézség a téli vezetés lesz, hogy alapból bakancsban járok, a tornacipőm baromi vékony talpú, esőben hóban necces lesz, ott meg nem igazán van hol átvenni. ^^" Nagykabátban meg a féllábon állva átveszem sem annyira opció, de majd kitalálok valamit. :)

2022. dec. 6. 21:09

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!