Mesélnétek arról, milyen volt régen GPS nélkül az autós közlekedés?
Manapság már nagy divat a GPS, sokan el sem tudják képzelni az autózást nélküle, de pl. a kamionozásban is tekintélyes szerepet kap. Régen viszont ennek segítsége nélkül kellett megtervezni az utat és közlekedni ismeretlen helyek, utvonalak esetén is.
Milyen volt ez régen?
Figyelmesebbek, körültekintőbbek voltak az emberek anno, és nem indult el bárki hosszú utakra, mint manapság, csak aki képes volt tájékozódni. Pl nagyapám 73 éves, mai napig nagyon aktívan és jól vezet. 40 évvel ezelőtt már hivatásos sofőr volt személyautón és kisteherjárműveken, nagyon sok helyen megfordult. Pl egyszer régebben mentem egy városba, ahol ő 30 éve járt utóljára. És azonnal mondta, hogy a főtér után ha megyek ezen és ezen az úton, lesz egy nagy fehér épület jobboldalon, ott egy kisutca, ott be jobbra, aztán balra, és ott lesz amit keresek. Nyilván azóta átépítették a fél várost, de ő egyszer volt ebben a városban, es így emlekezett mindenre. Ilyenek alapján tájékozódott, meg ismeri a térképet. Plusz nem volt ez a nagy rohanás, nem számított minden perc, az sem volt gond, ha egy nappal később ért oda.
Kamionozás sem így működött, mint most, hogy 21 évesen egy magyar srácot felültetnek egy 40 tonnás gépre, aztán elküldenek Párizs belvárosába ledobni 2 raklapot, fix címre. Ilyen régen nem volt, másképp müködött a logisztika.
most is eletkorhoz van kotve, es rohadtul nem agysebesz melo a kamionozas… en is 21 evesen kezdtem, csinaltam hulyeseget ahogy mindenki mas
kezdokent, de na, ilyen az elet, nem kell itt verni a mellunket… 7 ev utan en meg mindig szeretem, sokan nem szeretik vagy nem birjak mentalisan, ez meg mar nem kor kerdese
Nehezebb volt de sokall nyugodtabb világ volt.
Most ha megállna az ember megkérdezni valamit, már ott a rendőr és büntet szabálytalanságért.
AZ is igaz hogy kevesebb volt az autó és ha megállt az ember nem lett forgalmi dugó belőle.
De volt sok szép emlék ezekből.
Például olaszba két csaj jött motoron és mutatom neki hoyg mit keresek , erre mondják hogy menjek utánuk és oda vittek a céghez.
Oroszba meg taxit fogadtam és az vezetett oda, persze útközben megállt és megkellett tolnom mert nem indult. Volga volt.
Persze a gps az egy nagyon jó dolog, csak semmi szépsége, csak egy monoton valami .
Règen mèg az eltèvedès is jobb vót!! 😀
(Valójában nem, sokkal flusztrálóbb volt idegen környezetben közlekedni, imádom a gps-t 🙂)
Emlékszem a régi időkre. Gyűlöltem a térképet, hiába néztem, forgattam, nem tudtam kiigazodni rajta soha.
Mindig kellett egy utas, aki mutatja az utat, ami ugye eléggé idegesítő, amikor egy négysávos út jobb szélén haladva a helyet elhagyva mondták, NA MOST FORDULJ BALRA!
Amikor megjelent a GPS, nagyon örültem! Gondoltam hogy most már soha többet nem fogok eltévedni, még külföldre is mehetek kocsival, ha le van töltve a térkép.
Ezt hittem, de nagyot csalódtam. Hiába volt friss hazai térkép, autóbuszöblökbe, autópályán jobbra vezérelt a gps, nem volt ott út, vagy csak gyalogosok mehettek rajta. Rosszabb volt, mint a térkép, pedig többet is kipróbáltam. Beírtam egy címet, bejártam egész Budapestet, és a végén feladtam, mert nem volt képes odavinni. Csak oda tudtam eljutni, ahol már ezerszer voltam korábban és emlékeztem az útvonalra. A tájmemóriám szörnyű. Hiába voltam valahol kétszer-háromszor, nem emlékszem az útra. Idegen helyek ismerősek, ahol már voltam, az meg nem. Arról nem is beszélve, hogy soha sehol nem tudtam leparkolni a városban. Valószínűleg csak én vagyok ilyen peches a közlekedésben.
Egyébként is csak idős édesanyám miatt vezettem, hogy el tudjam vinni orvoshoz és a telekre, aminek emlékszem az útvonalára. Mivel Édesanyám nemrég elment, már nincs értelme az autókázásnak, nincs is kedvem hozzá. :(
Lemondtam az autóról, inkább megnézem itthon, hogy kell eljutni valahová, és megyek tömegközlekedéssel. A városi dugók miatt hamarabb odaérek bárhová.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!