Mennyire nehéz letenni a korlátlan motoros jogosítványt, ha még sosem ültem motoron?
Szeretnék egy kis kihívást a jövőre nézve, ezért elgondolkodtam rajta, hogy motorozni szeretnék.
Jövőre tölteném a 24-et, így főképp azért, hogy “spóroljak” kicsit, inkább rögtön a korlátlan jogosítvány megszerzésén gondolkodtam. Aztán nyilván, ha sikerül letenni minden vizsgát, nem rögtön a legnagyobb motorra ülnék, majd szépen idővel talan, ha már megszoktam a motorozást pár év alatt.
Van esetleg itt olyan, aki szintén nulla tapasztalattal vágott neki a motorozásnak?
Valamint arra is kiváncsi lennék, hogy az évben meddig szoktak motoros vizsgakat tartani? Mert az a helyzet, hogy októberben töltöm majd be a 24-et, és hiába kezdhetem el hamarabb, a vizsgát csak akkor tehetem le. Van értelme így jövőre nekivágni, vagy tegyem le inkább az A2-t, vagy varjak egy évet vele?
Köszönöm szépen a válaszokat előre is! :)
ha jól tudom októberben még vannak vizsgák, ha szerencséd van kapsz pont úgy vizsga időpontot hogy letudjad tenni 2022-ben, májusban kezdődnek újra vizsgák
ha az oktatónak mondod hogy még sosem motoroztál akkor valószínű hogy kissebb motorra ültet elösször hogy az alapokat megtanuld, ismerek olyanokat akik korlátlant csináltak nulla tapaszatalattal ugyhogy nem lehetetlen
Van már B kategóriád? Ha igen, akkor vegyék egy segédmotort és addig nyúzzad azt. Ha nincs, én akkor várnék a korlátlanig, nem csinálnám már a helyedben az A2-t.
Nem nehéz egyébként, az autósiskoláknak általában a legbarátságosabb korlátlan motorjaik vannak, szóval ilyen téren nem lesz nehéz. Kezdd el jövőre úgy, hogy szeptember-október környékére végezz az elmélettel, októberben még hátha elmehetsz rutinozni, de ez időjárásfüggő. Ha gyenge telünk lesz jövőre , még lehet, hogy télen is fogsz tudni menni motorozni, de ha beüt a -20 akkor csúszik jövő utáni tavaszra.
Szerintem nem nehéz a dolog, ha betartod a szamárlétrát és nem egy turbó busát veszed elsőre, nem lehet nagy bajod.
Legtöbb embernek sikerül. Bátyámnak sikerült.
Amikor én csináltam az A-t (A2-vel), egyik társamnak annyira nem ment, hogy én már rég végeztem, amikor ő végül A2-vel küzdött még, kb 80 ezer forintot ráfizetve az eredeti, hirdetett árra.
Mérlegelni kell. Ha jól tudsz biciklizni, az sokat segít. Ez az én tapasztalatom, meg a bátyámé. Főleg egy könnyebb motor esetén. Régen rengeteget terepbicajoztam, mostanában kezdtem el motorral is terepre menni, és ijesztően hasonló a kettő.
Ha nem bicajoztál mondjuk 2-3 ezer km-t életedben, akkor nehezebb dolgod van. Esetleg vegyél addig egy robogót és azon gyakorolj. Ha van B-s jogsid.
Ha nincs, akkor nem biztos, hogy A-s jogsival kéne kezdeni a forgalomban való részvételt. Nem jó ötlet szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!