Mertél volna Forma 1-es versenyző lenni a hatvanas években?
Mint tudjuk azokban az években nagyon sokan haltak meg a versenyautókban.
Lett volna merszed akkoriban versenyezni? Ha igen, akkor milyen elven?
Nem. Hazárdjáték volt. Láttam olyan felvételt, hogy az a kis szivaralakú autó nekiment a falnak és konkrétan visszapattant róla, a sofőr pedig kiesett.
Se gyűrődő zóna nem volt, se biztonsági öv. A többiről nem is beszélve. Tisztelem azokat, akik ilyen veszélyes sportokat űznek, főleg a hőskorból (ilyen volt a B-csoportos rally is), de egyben azért is tisztelem őket, mint az indiánok az őrülteket. Mert valamilyen szinten azok is.
Aki ezt műveli annak eszébe se jut, de legalábbis nem fél tőle hogy akár baj is lehet.
Ők ebbe nőnek fel és az élate nekik a versenyzés és a sport.
Egész kisgyerek koruktól ebben a milliőben vannak és nünek fel.
Nem úgy mint ahogy felteszed a kérdést hogy ma még egy sima átlag az ember , majd holnap meg már autóversenyző.
De ez minden sportnál így van , egyik veszélyesebb mint a másik és nem ezen rágódnak.
Azért szerintem sokuknak eszébe volt, hogy ebből baj is lehet, mikor jóformán minden második versenyen meghalt valaki, vagy legalábbis nagyon összetörte magát... Az már nem az a szint, minthogy néha megtörténik a baj, nincs mit tenni.
Megint más ma, és merőben más régen ahogy volt az autósport és a biztonság kérdése.
Simán .
Ma is képes lennék indulni az F1-ben vagy éppen a WRC-ben csak hát annyi pénz ami oda kell soha sem lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!