Elhagyatott repülőtéren szabad autózni?
Kaposvár mellett van egy légibázis amit már régóta nem használnak. De azt nem tudom hogy a repülőtér mellett a laktanya meg egyéb katonai létesítmények működnek-e még illetve őrzik-e a helyet.
Szerintetek oda szabad menni a repülőtérre próbálgatni az autót?
Szentkirályszabadján őrzött a reptér. Kisebb gépek szokták használni is.
Ha ott drifteltek, akkor kértek rá engedélyt.
Attól, hogy egy területen nem folyik aktív munka annak még van tulajdonosa, és általában őrzik is azokat.
A városban pl egy egykori gyártelepen 30 évig nem volt semmi munka, de be volt kamerázva, és ha oda valaki bemerészkedett, perceken belül megjelent a biztonsági szolgálat.
Azt nem állítom, hogy minden elhagyott telepet őriznek, de azért többnyire az a jellemző.
Az már egy másik történet, ha valaki(k) kibérelnek egy területet, és ott pl amatőr autóversenyeket szervezek. Annak megvannak a szabályai, de pl annak is, hogy közforgalomtól elzárt magánterületre behajtani csak a tulajdonos írásos engedélyével szabad
Már ne is haragudjatok, ez valami "hogyan hülyítsük egymást" játék?
Abból a megjegyzésből, hogy "a youtube-on vannak ilyen videók" ki lehet deríteni, hogy ki, mennyit kilincselt az engedélyekért? És hogy mennyibe került a hely bérlése?
Vagy az a mekkora érvelés, hogy "Norvégiában be lehetett hajtani......"
Persze szombat este itt a gyakorin írogat az összes norvég drift-menő. ;)
Jah és vajon mit akarsz próbálni? A Mama huszonéves Marutiját?
Gondolom maradt egy kis zsebpénzed és vettél 3ezerért benzint..... Pffff
Látom páran még nem értik a lényeget.
Én nem azt mondtam, hogy ha nyitva van a kapu akkor be lehet menni, meg ha a youtube-os csávó bemehetett akkor én is bemehetek.
Hanem kérdeztem!
Gondoltam talán van valaki akinek van tapasztalata a témában.
Egyébként Pécsett van egy elhagyott vasúti rakodópálya, ezt a helyet tanulók is használták meg olyanok is akik próbálgatni akarták a gépet.
És az a hely is valakihez tartozik. Vagy a városé, vagy a MÁV-é... Sajnos már lezárták egy sorompóval, de előtte évekig járt oda nagyon sok ember és nem szólt érte soha senki.
Ezért kérdeztem a repteret, hátha valaki tud egyet amivel nem foglalkozik senki és nem szólnak érte ha idegenek használják a területet.
A kommentekből eddig úgy néz ki, hogy a reptereket kicsit komolyabban veszik.
Egyébként Baranya megyében lakom, de nem találok helyet ahol lehetne csapatni. Néztem fizetős versenypályákat de az ország másik felén van szinte mindegyik
"És az a hely is valakihez tartozik. Vagy a városé, vagy a MÁV-é... Sajnos már lezárták egy sorompóval, de előtte évekig járt oda nagyon sok ember és nem szólt érte soha senki."
Ebből neked nem az a következtetésed, hogy ott sem volt megengedve?
A vasútállomások közelében nagyon sok helyen vannak lebetonozott, vagy leaszfaltozott térúréletek, amelyeket mostanság már keveset használnak, régen ott tárolták a rakodásra váró árukat, főleg a cukorrépát, és rakták a vagonokra.
Az EU tagság a cukorrépa termelés drasztikus lecsökkentését is hozta magával, a hatalmas, üres placcokat megtalálták az autósok, de soha nem volt szabályos az ott csapatás, legfeljebb nem foglalkoztak vele, de már elég régen táblával, és sorompóval is tiltják.
Ahol nincsen tábla, sorompó, a szabályozás ott is érvényes, a KRESZ-től eltérni csak közforgalomtól elzárt magánterületen, a tulajdonos engedélyével szabad, a tulajdonos engedélye nélkül oda behajtani is tilos.
Ennyi volt a kérdés.
Az már egy másik történet, hogy vannak helyek, ahol ritkán jár rendőr, vagy nem foglalkoznak az egyedül csapatós autóssal egy üres placcon, de ha többen is vannak, azt már lehet szóvá teszik (egyedül kisebb a baleset kockázata, ha többen vannak, ott már hatványozottan nagyobb - de ez már nem a kérdéshez tartozik)
Maradjunk annyiban, hogy ez a "régen reptér volt" bizonyára ma is valakinek a tulajdona. Szóval kiesett.
Ugyan ez érvényes a MÁV rakodókra, az elhagyott piacterekre, a valamikori gyártelepekre, erdőgazdasági utakra, fatelepekre, stb.
Szóval ezek is kiestek.
Maradnak a hivatalosan "közterület" elnevezéssel bíró helyszínek.
Na ott aztán főleg nem!
Az, hogy szerinted elhagyatottnak tűnik, hogy nincs forgalom, és egyéb mondvacsinált érvekkel próbálkozol ....az nem számít.
Szomszédom tervezte a taszári repteret. :)))
Nem lehet bemenni, őrzik. Május elsején viszont gyorsulási verseny van megrendezve , akkor lehet normálatlankodni :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!