Mikor kezdtek elterjedni a személyautók Magyarországon a magánembereknél és milyenek voltak?

Már a 19. század végén volt a nagypolgárságnak akkori értelemben vett autója, Budapesten már az első világháború előtt szabályozták a közlekedésüket, az I. világháború során meg az Osztrák-Magyar Monarchia seregeiben is elkerülhetetlen volt különféle harci járművek rendszeresítése, ami értelemszerűen népszerűsítette a magánszemélyek körében is a motorizációt.

Ezt követően az első- és második világháború között vált általánossá vagyonosabb körökben, a 2. világháború elejére már több, mint tízezer személyautó volt az országban, ami európai összevetésben ugyan nem sok, de arra elég volt, hogy tudatosult az emberekben, hogy ilyen van. A legeldugottabb faluban is láttak már autót, fényképen talán versenyautót is, tudták mit jelent, hogy áttértünk jobb oldali közlekedésre, szóval abszolút a hétköznapok részévé vált.

A világháború utáni években azért nem maradt meg a terjedésük üteme, mert a sztálinista tervgazdálkodás a kapitalista nyugat fertőjének és burzsoázia luxusnak tartotta a magánhasználatú autókat. Nem volt tilos, de annyira bonyolult volt, hogy csak néhányan tarthattak: persze a hadseregben meg iparvállalatoknál sokan kitanulták a sofőr szakmát, jogosítványt szereztek, de nem maguknak vezettek. Csak az 1956-os forradalom után lazították a használatuk szabályait magánszemélyek részére, de konkrétan autóhoz jutni még ekkor is kínszenvedés volt, hiszen míg Nyugat-Európában Volkswagen Bogárral, Citroen Kacsával vagy Fiat Topolinóval igyekeztek felfuttatni a háborús helyreépítésben az ipart, addig a szocialista országokban csak 10-20 évvel később jöttek rá, hogy ez nem is olyan hülye ötlet, addigra meg már késő volt, ezt a lemaradást kb. azóta is nyugodtan őrizzük.