Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Meleg fiúk közül lenne kedve...

Meleg fiúk közül lenne kedve valakinek ismerkedni?

Figyelt kérdés

23 éves meleg fiú vagyok, és még nem volt kapcsolatom, viszont már nagyon szeretnék egyet.

A távkapcsolatban nem hiszek, így elsősorban Budapestiek vagy az agglomerációban élők jelentkezését várom.


Amit rólam érdemes előzetesen tudni:

Végzős egyetemista vagyok, elhivatott célokkal. Nem szoktam bulizni járni sem számítógépes játékokkal játszani,

inkább művelődni szeretek és kirándulni. Rendezett, precíz és igényes vagyok, sokat adok a környezetemre, és szeretek jól kinzéni.

Ahogy fentebb is írtam, 23 éves vagyok, így nagyjából ebben a korcsoportban is keresek leendő párt, így

a 18-27 év körüliek jöhetnek szóba.

Nem kizáró ok, ha volt már kapcsolatod, de az sem baj, ha még te is teljesen kezdő vagy,

sőt, talán még jobb is, mert együtt szerzezzük meg az első tapasztalatainkat ;)

Komoly fiúk jelentkezését várom, tiszteljük meg egymást azzal, hogy nem csak alkalmi partnerként tekintünk egymásra.

Nyitott vagyok mindenre (az sem baj, ha vannak fétiseid), de szeretnék lépésről lépésre haladni, egy kiegyensúlyozott

és támogató kapcsolatban.


Bízom benne, hogy hamar egymásra találunk :D



jún. 16. 20:59
1 2
 1/14 anonim válasza:
Respect a bemutatkozásért,de nagyon sajnállak ,mert annyian át akarnak majd bszni .légy résen ,és ne add fel az ismerkedést ,ha negatív tapasztalatokat szerzel!
jún. 16. 21:03
 2/14 anonim válasza:
inkább el sem akarom képzelni hogyan nézhetsz ki ha 23 éves vénember létedre a gyakorikerdeseken akarsz ismerkedni
jún. 16. 23:41
 3/14 A kérdező kommentje:

Kedves első válaszoló! Köszönöm szépen a bíztató szavakat!


Kedves kettes válaszoló! Sajnálom, valami nagy hiba van a gépezetedben, nézelődj tovább, nem kell rólam képzelődnöd! Minden jót!

jún. 16. 23:46
 4/14 anonim válasza:

Fiúk 99%-a csak szexre megy csak szolok

De azé sok sikert

jún. 17. 07:16
 5/14 A kérdező kommentje:

Kedves 4-es! Az is egy fontos dolog, nyilván senki sem álszent 😒 ezért írtam, hogy nyitott vagyok, de azért fontos a sorrend.

Üdv. Szép napot!

jún. 17. 09:14
 6/14 anonim válasza:
Legalább próbálkozol Tinderen, vagy más platformon?
jún. 17. 10:11
 7/14 budaiz válasza:

Nem tudom szó nélkül hagyni a kettest.

Ő vajon hogy nézhet ki ha leöregemberez egy huszonéves srácot akinek más értékrendje van mint a nagy többségnek.


Egy 27 eves

jún. 17. 11:32
 8/14 Nemtomfantom válasza:

#budaiz, lehet valami porcelán arcú, anime szereplőnek néz ki😆😆


Kedves kérdező! Én is sok sikert kívánok a kereséshez, módfelett korrekt a kiírás és fel a fejjel, ha véletlenül zátonyra futna valahol a dolog! 🙂

jún. 17. 13:41
 9/14 anonim válasza:
Ha küldesz képet lehet róla szó:)
jún. 17. 13:48
 10/14 anonim válasza:
Én Székesfehérváron ismerkednék korodbeli (18-20 körüli) dagi mackós passziv fiúval.... Nehéz dolog valóban.
jún. 18. 10:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!