Szerintetek folytassam így tovább, vagy próbálkozzam máshogyan?

Nem arra gondoltam, hogy legyél lazább.

A lényeg, hogy folytasd és ne keseredj el. Hasonló cipőben járunk egyébként, szóval tudom mit érzel.

Pár hónapja tettem fel magamnak ezt a kérdést, adjam-e fel, vagy sem.

Először is 2 appot töröltem, a Tinder maradt. Rájöttem (megint) h mennyire repül az idő, h pörgetek-match-írok, mint vmi ördögi kör.

A másik amit észrevettem, hogy az esetek túlnyomó részében csak Én érdeklődöm a másik iránt. Ha nem írok vissza 1-2 napig a semmitmondó válaszára (ha egyáltalán méltat arra), jönnek a szomorú emojik. Teljesen függetlenül az illető korától.

Ezektől kezdtem már kiégni, így arra jutottam, hogy nem kattogok rajta. Nem akarok a Tinderrel ébredni, elaludni, és a puszta ábrándozással.

Szintúgy voltam randizni, viszonylag sokan írnak/visszaírnak, de már kezdek attól is ódzkodni, hogy randira menjek újfent az említettek miatt.

Javítsatok ki nyugodtan, de sztem aki már írásban sem képes egy kicsit is érdeklődni a másik iránt, az valószínűleg élőben sem lenne különb (akinek ténylegesen nem megy az írásbeli kommunikáció, az meg általában közli az elején).

Hogy a lényegre is rátérjek: azt kellett leginkább eldöntsem magamban, hogy:

1. Engedek az elvárásaimból/preferenciákból és megalkuvó leszek, aztán pont ez miatt leszek a későbbiekben újra magányos (pro: lenne kapcsolatom).

2. Nyitott maradok, és egyben bele is törődök az szingliségbe, és így legalább több időt tudok eltölteni barátokkal (con: nincs intimitás).

Az utóbbit választottam. Néha vannak kifejezetten magányos napok/órák, de ahogy telnek a hetek egyre kevesebbszer. Amitől leginkább félek az az, hogy egyszer csak belefásulok ebbe. Már most egyre kevésbé érzem magamban azt az erőt, hogy vkihez alkalmazkodjak. Na ennek meg is lett eddig a „negatív” eredménye, hogy már a szimpla szexkapcsolathoz sincs motivációm, pedig pár hónapja még ott motoszkált bennem legalább a kíváncsiság, vagy a „why not” életfilozófia.