Honnan vegyem biztosra, hogy kölcsönös a szimpátia?
Nagyon nem akartam ilyen kérdést kiírni, de a srác kb 1,5 hónapja nem megy ki a fejemből és azért necces téma, mert az edzőteremben szoktam látni.
Szóval a történet mindössze annyi, hogy decemberben elkezdtem viszonylag gyakrabban járni terembe. Nem egy nagy teremről van szó, emiatt elég gyorsan felismertem az ottani edzőket meg a "gymrateket". Egy idő után feltűnt, hogy az egyik edző srác picit gyakrabban szokott figyelni a kelleténél. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen a legtöbben nem foglalkoznak mással a teremben és az utolsó dolguk lenne hasonló dolog miatt lejárni-de ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem tűnhet fel egy másik szimpi ember. Lényeg a lényeg, egyszer sikerült úgy összeakadnia a tekintetünknek, hogy már elhittem, hogy odajön hozzám, viszont valami csoportos órája kezdődött és bement a terembe. Azóta láttam néhányszor, de őszintén szólva a vizsgák miatt nem a legfényesebb állapotomban vagyok, ami miatt konkrétan elkerültem a tekintetét és félek, hogy ezzel szépen el is ástam azt a minimális esélyemet. Meg persze azt sem tudom, hogy van e barátnője és tényleg azért szokott annyira figyelni, mert megtetszettem neki, vagy szimplán edzőként felismer, hogy én is viszonylag gyakrabban járok edzeni.
Légyszi kíméljetek meg, tudom mekkora hülyeség az egész, de most különösen alacsony az ingerküszöböm és lassan 2 hónapja minden egyes nao az eszembe jut.
Ő talán néhány évvel idősebbnek tűnik, de én 23 vagyok (ő talán 26 körül lehet).
Tudom mennyire hülyén fog hangzani, de nagyon nem olyannak tűnik. Sem kinézetre sem a viselkedése alapján. Ponthogy inkább egy fokkal félénkebbnek. Bármikor láttam, sosem kezdett ki lányokkal vagy "nézett ki magának valakit". Meg igazából szerintem akkor már odajött volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!