Férfi társaim, ti még hogy mertek ismerkedni?

Kb ugyan ez a helyzet nálam is. Mondjuk nálam megvan az alapvető udvariasság is, kedves vagyok másokkal és segítőkész vagyok. Gondolom ez megvan nálad is.

Tisztelem a nőket, nem bánok velük tárgyként, ezért se csinálom az általad felsorolt dolgokat.

Mégis valahogy szingli vagyok. De kezdem azt érezni egyre jobban, hogy jó ez így.

Aki tetszik megszólítom, beszélgetek vele. Ha hajlandó rá. Ha nem akkor megyek arrébb.

Egy beszélgetés alapján kialakul egy kép vica-versa. Ha tetszik ez a kép, akkor további beszélgetések jönnek aztán úgyis kialakul.

Ha meg nem, azt meg érzi, látja az ember... akkor tovább kell lépni.

Én régebben társkeresőn próbálkoztam, jelenleg pedig a munkahelyemen szoktam megnézni a csinos hölgyeket, és próbálkozni, de eddig nem sok sikerrel jártam én se, de nem adom fel! Pedig amúgy nálam alapdolog, hogy kedves barátságos és tisztelettudó vagyok mindenkivel, bizonyos mértékig alkalmazkodni is tudok, és több lány szerint is arcra helyes! Viszont mindig van valami “de”, vagy nem vagyok valakinek a konkrét ideálja, vagy fordítva nekem nem jön be, esetleg egyebek (foglalt, korkülönbség)

Nem ismerlek, nem tudom milyen vagy, leírásod alapján normálisnak tűnsz, viszont lehet más, amit talán észre sem veszel, nem tudom! Persze nem bántásból, ne értsd fére!

Például bent a cégnél van egy fickó, aki belülről lehet hogy realistának gondolja magát, külsőleg viszont egy öntörvényű idióta: a segítség fogalmát oda-vissza nem ismeri (“nem nem, én dolgom! ☝🏻“), és míg mások tudnak egymással rugalmasan dolgozni, neki sajátos elképzelései vannak minden munkafolyamatról, amiből kiindulva nagyon könnyen kötekedni kezd!