Valaki ismerkedni/barátkozni egy értelmesebb fiúval?
Tudom-tudom, már ezredik kérdés ebben a kategóriában, de ez még belefér :P
Szóval, én egy 17 éves fiú vagyok, elsősorban lányokkal ismerkednék/barátkoznék max 20 éves korig, mínuszban pedig 15-16.Most jöhet a kérdés, miért nem élőben teszem ezt meg, és erre a válasz az, hogy sokan elutasítanak úgy, hogy nem is veszik komolyan, így egy idő után elmegy az ember önbizalma ezen a téren, de bízok abban, hogy itt még lehet valami siker.
Rólam egyenlőre annyit kell tudni, hogy középiskolás(végzős) vagyok, Miskolc környéki, szeretek kirándulni, zenét hallgatni(nagyon sokféle műfajt illetve a retrót is szeretem(pl R-go, Bon Jovi, de a mai előadók is bejönnek pl Azariah, Manuel, T.Danny), néha szoktam gépen játszani is, és sokak szerint jó a humorom. Jövőbeni terveim között ott van a jogosítvány szerzés, illetve szeretnék Pesten lakni, ha a munka is úgy adja majd, illetve mint említettem, szeretnék új városokba eljutni.
Alkatra átlagosnak mondanám magamat: 178cm magas, 75kg, barna szem és haj, nem vagyok egy kigyúrt típus, de hamarosan elkezdek majd edzeni.
Tudom, hogy itt az oldalon legtöbben másra mennek ki illetve kamuznak, de elhihetitek, hogy csak egy átlagos srác vagyok(:D) szóval ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor írj nyugodtan. De lehetőleg legyél Te is Miskolc környéki, és legyél benne a korhatárban :)
"sose tudhatod hogy holnap hogy ébredsz"
De, tudom. Fáradtan fogok ébredni...
Nekem irhatsz
19 f bi
#6
FBI-ossal nem beszélünk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!