Ha 38 éves koromig még nem volt párkapcsolatom, ez valóban el tudja ijeszteni a másik nemet (nőket), és elméletileg esélytelenné teszi az ismerkedést?
Figyelt kérdés
Az interneten pár hete elkezdtem ismerkedni egy elsőre szimpatikusnak tűnő lánnyal, aki már a legelső válasz levele alkalmával azzal a kérdéssel támadott le, hogy hány korábbi kapcsolatom volt, és hogy ezek közül melyik kapcsolatom mennyi ideig tartott. Korainak tartottam ezt a fajta kérdést, pláne úgy, hogy még nem is ismertük egymást, de őszinte akartam lenni vele, és elmondtam neki, hogy még nem volt korábbi kapcsolatom. Majd rögtön arra kérdezett rá, hogy ugye ez nem jelenti azt, hogy még szűz is volnék, mert ugye ezt most nem gondolom komolyan. Elmondtam neki, hogy de igen, ez a helyzet, ez viszont részben az én választásom miatt van így (nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve, és még még várom, keresem az igazit. A szex addig nyugodtan várhat, nem siettetem). Miután ezek után nem volt hajlandó többé szóba állni velem (pedig normális lánynak tűnt a képek alapján), elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg mindenről lekéstem-e, és hogy vajon az, hogy ilyen idős korban még nem volt korábbi kapcsolatom, tényleg ennyire drasztikusan lecsökkentené-e, /vagy ellehetetlenítené-e/ a tovább ismerkedési esélyeimet, kvázi törődjek bele abba, hogy ez már nagy valószínűséggel így is marad?2022. máj. 17. 12:51
21/25 anonim válasza:
Szia, Na mi a helyzet? Azóta változás?
2023. okt. 27. 19:49
22/25 A kérdező kommentje:
Sajnos semmi változás :)
2023. okt. 27. 20:31
23/25 anonim válasza:
Jaj ember... Szedd össze magad!
2023. okt. 27. 20:43
24/25 anonim válasza:
Legyen már eszed legalább, ilyet nem szabad elmondani mert az a kis esélyed is eluszik
okt. 15. 23:50
25/25 anonim válasza:
Tanulj meg hazudni. Randizz, ismerkedj egyszerre többel. Ne szólj arról hogy nem voltál még nővel. Ha eljuttok a hálószobáig majd jön minden magátol.
okt. 16. 07:11
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!