Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Van itt Komárom-Esztergom...

Van itt Komárom-Esztergom megyében élő lány, illetve a közelben, aki megismerne?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Már korábban írtam ki bemutatkozót, de nem jártam sok sikerrel.


Amit tudni kell rólam, hogy 24 éves vagyok, de fiatalabbnak nézek ki a koromhoz képest, ahogy a képen is látszik.

Komárom-Esztergom megyében belül, Oroszlányon lakok.

Van kettő szakmám, bár tudom, hogy ez annyira nem lényeges.

Térinformatikusként dolgozok egy közintézményben.

Kissé visszahúzódó vagyok, ezért a szabadidőm nagy részét itthon töltöm, ha éppen nem dolgozok.

Általában Filmet/Sorozatot nézek (Horror, Vígjáték, Sci-Fi, Anime) Zenét hallgatok (POP, Dubstep, Rock), Olvasok, Számítástechnikai eszközöket javítok, de néha Videót is szerkesztek, valamint PC Játékokkal is játszok. Valójában minden érdekel, ami a Számítástechnikával kapcsolatos, ezért is szeretem a munkámat, mert számomra az is egyfajta hobbi.


Tudom, hogy nem sok esély van rá, de annak reményében írtam ki ezt ide GYIK-re, hogy találjak valakit, tehát kapcsolatot keresek.


Az igazság az, hogy nem volt még barátnőm, mert nem voltam még senkinek sem az esete.... (Egyszer remélem, hogy majd az leszek valakinek, de igazából nem sok esélyt látok rá itt, mivel már évek óta próbálkozok több oldalon is.)


Tudom, hogy nem szokás Bemutatkozónál Negatívumot írni, de én úgy gondolom, hogy inkább tudják meg előre, hogy nem volt még senkim, mint hogy utólag tudják meg és okozzon gondot.....


Nem tudom, hogy mit írhatnék még magamról, mert hirtelen csak ennyi minden jutott az eszembe, de ha esetleg felkeltettem valaki érdeklődését, akkor írjon rám nyugodtan.



2020. okt. 24. 18:56
 1/4 anonim válasza:
fiú vagy vagy meleg nő?
2021. aug. 23. 14:10
 2/4 A kérdező kommentje:
Fiú vagyok...
2021. aug. 24. 08:48
 3/4 anonim válasza:
Előbb válassz normális munkát. Az infosok beszari kockák akik a kutyának sem kellenek.
2021. szept. 14. 10:08
 4/4 anonim válasza:
Szép igényes bemutatkozó, és pozitívum az őszinteséged! Sok sikert, remélem nem egy normális lány lesz aki értékeli majd ugyanezeket!
2021. szept. 14. 15:26

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!