Miért érzem magam egyedül?

Most jól értem, attól vagy kiakadva, hogy egyetlenegy napig nem írtak rád emberek? Ez miért olyan drámai?

utálják ha rájuk írsz és jófejségből írnak csak vissza

Mert mindenki utál és örülnek, hogy végre nem zaklatod őket.

Sajnos ez egy ilyen világ, az emberek hamar elfelejtkeznek a másikról. Egy ideig érdekes vagy számukra, vagy amikor szükségük van a segítségedre, akkor eszükbe jutsz, de egyébként semmibe vesznek. Én azt tapasztaltam, hogy az emberek nagy része azokat isteníti, akik nagyszájúak, feltűnősködnek, amolyan "menő arcok", míg aki csendesebb, visszahúzódóbb, az kb. meg is rohadhatna a sarokban, akkor sem jutna eszébe senkinek sem, hogy keresse, hol is lehet. Velem is ugyanaz volt egész életemben, mint amit leírtál, aztán rájöttem, hogy valószínűleg tehernek tartanak, ezért felhagytam az efféle kapcsolatteremtős próbálkozásokkal. Pedig nem voltam tolakodó, névnapokon, születésnapokon felköszöntöttem az embereket, néha megkérdeztem, mi van velük, de a századrészét sem kaptam vissza a befektetett energiának. Úgyhogy kész, vége, már nem is akarok senkivel sem semmilyen kontaktust, beletörődtem a helyzetembe, ezt a hátralévő kis időt meg majd csak letudom valahogyan.

Utolsó, szívesen barátkoznék veled ha gondolod írj :)

Mi lenne ha nem írogatnál nekik hanem személyesen találkoznál velük? Manapság az a menő hogy hónapokig nem találkoztok de írtok egymásnak napi, óra szintén. Ez minden csak nem ismeretség.

#7: Kösz, de már semmilyen emberi kapcsolatra sincs túl sok igényem. Belefáradtam a feleslegesen lefutott körökbe, a lelki sérülésekbe, az eltűnésekbe stb. Őszintén szólva rohadtul unom, hogy teperek, próbálok odafigyelni másokra, türelmesnek lenni, de alig kapok vissza cserébe valamit. És ez érvényes úgy a barátkozásokra, mint a párkapcsolati ismerkedésekre is. A 6-os voltam.