Kezdőoldal » Ismerkedés » Barátkozás » Hogyan barátkozzak fiúkkal?

Hogyan barátkozzak fiúkkal?

Figyelt kérdés
Rengeteg ilyen kérdés van fent az oldalon, de mégis úgy gondoltam, hogy ha leírnám röviden az én sztorimat, akkor személyesebb válaszokat is kaphatnék. Tehát 16 éves lány vagyok, és eddig mindig lányokkal barátkoztam. Amivel nem is volt baj, viszont sajnos a legtöbben csak kibeszéltek a hátam mögött, közben pedig az arcomba mosolyogtak, és elhitették, hogy ,,legjobb barátok” vagyunk, stb. Ráadásul elég gyerekesen is viselkednek. Szóval majdnem egy éven keresztül kb. hanyagoltam ezeket a lányokat, és megvoltam egyedül. (Ez azért is volt jó, mert ezáltal jobban megismerhettem és megszerethettem önmagam) Aztán elgondolkoztam, hogy jó lenne, ha nekem is lehetnének barátaim, akikkel eljárhatnék ide-oda, és nem csak otthon ülnék egész hétvégén. (Egyébként nem vagyok bulizós fajta, de már kezdem szánalmasnak érezni magam, amiért mindig egyedül vagyok)Meg persze, ha lenne valaki, akivel megbeszélhetném a dolgaimat és ő is elmondhatná, hogy mi van vele. Nagyon sok helyen láttam, hogy ha fiúkkal barátkozik az ember, akkor sokkal kevesebb a dráma és őszintébbek is, nem beszélnek ki a hátad mögött.. Az osztályban nem nagyon tudok fiúkkal barátkozni, mert azon túl, hogy éretlenek valamennyire, biztos, hogy más lányok kibeszélnének ezért és elhordanának mindennek. Random emberekhez meg nem sétálok oda az utcán, mert valamennyire félénk is vagyok.Esetleg van bármi tippetek, vagy esélytelen a helyzetem?

2021. szept. 30. 12:14
1 2
 1/11 anonim válasza:
Én neten barátkoztam, aztán idővel át lehet térni személyes kapcsolatra. Arra figyelj, hogy sokan nem csak barátkoznának veled, ilyenkor nyugodtan koptasd le, illetve csakis nyilvános helyen találkozzatok, ne menj fel hozzá, de engedd fel őt magadhoz, illetve ne szállj be az autójába, csakis tömegközlekedjetek. Ha ki tudod szűrni ezeket a parasztokat (sajnos sok van), akkor jó barátokra lelhetsz, de kitartás és türelem kell hozzá.
2021. szept. 30. 12:20
 2/11 anonim válasza:
Ha gondolod, írj rám, nekem lenne kedvem barátkozni, 18 éves vagyok
2021. szept. 30. 15:39
 3/11 anonim válasza:
Szívesen barátkoznék veled, fiú vagyok.
2021. szept. 30. 15:43
 4/11 anonim válasza:
Írhatsz, ha szeretnél :)
2021. szept. 30. 15:47
 5/11 anonim válasza:
a fiúk is kibeszélnek :D mármint azok, akik barátkoznak :D akik nem beszélnek ki, azok viszont megbszni akarnának XD szóóval döntsd el, melyik a jobb.
2021. okt. 1. 20:36
 6/11 anonim válasza:

Szia!

Szívesen megismernélek Téged!

16 éves fiú vagyok én is.

Ha gondolod, írj nyugodtan 😇

2021. okt. 1. 22:15
 7/11 anonim válasza:
Ümmm, valakivel beszélgetett már itt a válaszolók közül?
2021. okt. 9. 17:47
 8/11 anonim válasza:
Tehát akkor senkinek sem. :D
2021. okt. 10. 00:09
 9/11 anonim válasza:
senkivel sem*
2021. okt. 10. 00:09
 10/11 anonim válasza:

Velem nem :(((

Pedig a leírásából tök normálisnak hangzik. Ha esetleg itt vagy kérdező, még mindig írhatsz :)

(#6 voltam)

2021. okt. 10. 15:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!