Más van hasonló helyzetben barátok terén?

Abszolút 0 barátom van. 2 ember van, akire rá tudok írni messengeren ha akarok (barátnőmön és édesanyukámon kívül), de ők sem olyan közeliek hogy bármit megbeszéljek velük.

Nem, mert nem akarnám megosztani a dolgokat, hanem ők gondolnák furcsának a hírtelen intim információ átadást.

Ettől függetlenűl normális a szociális életem, soha sem unatkozom. Barátnőmmel együtt élek rajta kívül kevés emberre van időm és viszonylag sokszor csinálok különféle programokat az ő barátitársaságával.

... de ha szakítanánk senkim sem lenne, csak édesanyukám és 2 online ember, akiket félévente 1 találkozóra tudnék elhívni.

Tehát elméletileg körbe vagyok véve emberekkel és sokat beszélgek másokkal egy boldog párkapcsolatban mégis magányos vagyok.

Ezen felül úgy érzem, hogy képtelen vagyok barátokat szerezni. Soha sem voltam jó a férfiakkal való társalgásban ezzel szemben furcsa mód nagyon jó voltam lányok terén.

Pl.: Tinderen kb 10 perc alatt volt hogy 3 különböző találkozót lebeszéltem olyan nőkkel akik tetszettek és szó szerint lehetetlenné vált egy időszakban hogy mindenkivel találkozzak, aki tetszik vagy egyátalán online tartósan kommunikáljak.

Most meg barátnőm miatt ha éppen női barátot is szeretnék szerezni, valamilyen szinten lehetetlen feladat, mert jelenleg senkivel sem találkozom home office és egyetem bezárás miatt és kicsit szürreálisnak érzem, mert olyan az egész mintha "csajoznék", azaz megcsalnám barátnőmet pedig csak baráti szintű beszélgetésekre, találkozásokra vágyom.

Férfiakkal meg valamiért nem találom meg a hangnemet.

Kicsit úgy érzem, hogy a férfiak engem picit ellenszenvesnek találnak.

(23 éves férfi vagyok)

Van/volt más is hasonló helyzetben? Ha igen, hogy sikerült ezen túllépnie?