Vetélés után nem akarok gyereket ez meddig tarthat?

Én a méhen kívüli terhességem után voltam úgy, hogy na köszönöm, de ezt még egyszer nem csinálom végig. Nem kell tesó, vége. Ez kb 2 hónapig tartott. A harmadikban pedig terhes lettem a tesóval, úgy, hogy terveztük, jókor voltunk együtt és már nagyon akartam. :)

30hkm

Azért a negyedik hozzászólóra se haragudj, sokszor az ember csak a saját tapasztalatai alapján tud megválaszolni egy kérdést. Ezzel gondolom azt jelezte, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor már szeretnéd a babát..

Persze amúgy tudom, hogy ilyenkor ez nem feltétlenül segít, én is két vetélésen vagyok túl, és nincs is még gyerkőcünk. 2 hónap még szerintem nagyon kevés idő lehet arra, hogy testileg, és főként lelkileg regenerálódj. Nekem azt mondta a doki, hogy elsősorban nem is a fizikai felépülés fog több időbe telni, hanem a lelki, és sokan nem is 3 hónap pihit javasolnak, hanem 6-ot.

Nekem most telt el 7 hónap a második vetélés óta, és most érzem azt, hogy újra kész vagyok belevágni, sokat erőt gyűjtöttem az utóbbi fél évben, testileg-lelkileg is sikerült sok szempontból megújulni, és most érzem azt, hogy kész vagyok, hogy újra belevágjunk, de még így is rengeteg félelem van bennem, hogy mi lesz, ha...

Szerintem hagyd magadnak, hogy megéld a gyászt, a fájdalmat, a félelmet, a dühöt, bármit, eshet rosszul, ha másoknak összejön.. Nem véletlen, hogy most még hárítasz. Biztos vagyok benne, hogy érezni fogod, ha készen állsz, viszont teljesen elfelejteni úgyse fogod, és nem is kell. Valakinek egyből megy, valakinek több idő kell.

Nekem személy szerint mindenesetre nagyon sokat segített, hogy más dolgokkal kezdtem el foglalkozni!!!

Sok erőt!!

Egészen addig, míg úgy érzed, hogy hiányzik a babád aki elment tőled. Amíg Őt várod, amíg képtelen vagy elengedni, elfogadni, hogy soha nem ölelheted magadhoz és nem mondhatod meg neki, hogy mennyire szereted. Egészen addig amíg félsz, hogy ez újból megtörténik és ez a félelem erősebb mint az elfogadás, annak az elfogadása, hogy elveszítetted Őt. Kilenc hónapja veszítettem el, nagy volt 20. hetes és még mindig nagyon fáj még mindig azt remélem, hogy ez az egész mégiscsak egy rossz álom és felébredek és itt van.

Az eszem tudja, hogy ez sosem lesz... Minden nap szembenézek a fájdalmammal és minden nap legyőz egy picit. És mégis bennem van, hogy szeretnék babát, valahol mélyen belül. De a félelem és egészségügyi okok visszatartanak. Nem is baj, így van időm megbirkózni a történtekkel. Mélyen benned is benned van a vágy... és a félelem. Míg a félelem erősebb addig nem akarsz majd babát. Minden jót kívánok Neked!

Kedves kérdező és mindenki!

Én is csak a saját példámmal tudok segíteni.

A kistesót terveztük, de 8 hetesen elvetéltem. A párom vígasztalt, gyorsan csinálunk másikat. Hát 3 hónap után sikerült, de újból most már 10 hetesen elvetéltem.

Ekkor úgy éreztem, nem is kell nekem még egy gyerek, tudat alatt gondolom nem akartam az újabb csalódást átélni, teltek a hónapok, próbálkoztunk, de én minden hónapban megkönnyebbültem, mikor újból megjött a menszeszem, valahogy nem akartam már teherbe esni.

Egy év is eltelt már, egy ismerősöm mesélte el nekem vetélését, a gyászt és annak feldolgozását, ekkor jöttem rá, én csak homokba dugtam a fejem és struccpolitikát folytattam, nem gondolok rá akkor nem fáj...

A másik amikor láttam a férjem szemében a csalódást egy újabb sikertelen hónap után, akkor döbbentem rá, én csak éltem mint egy zombi, eltemettem az érzéseimet, minden egyszerre jött elő egy év után. Akkor talpraálltam lelkileg és azt mondtam akarok még egy gyereket és a következő hónapban már terhes voltam...

A kislányom már 3 éves és mit ad Isten, szoptatás alatt besikerült a 3. csemete is, azóta ő is megszületett.

Szóval a gyász mindenkinél másképp jön elő. Van aki kisírja magát, van aki a munkába temetkezik, van aki hárít nem akar többé gyereket stb. de előbb-utóbb felszínre törnek az elfojtott dolgok.

Kívánom mindannyiótoknak, hogy sikerüljön feldolgozni az apró életek elvesztését, és azt hogy előbb-utóbb sikerüljön mindenkinek a gyermekáldás!