Mennyire normális a barnázás egy kémiai terhesség után, ami 3 hét késéssel indult meg?
Sziasztok!
Kicsit komplikált vagyok, lehet már olvasta is valaki a korábbi kérdéseimet.
Még december 31-én lett pozitív a tesztem, progi miatt nézettem hcg-t is, ami akkor alacsonyka volt, majd két napra rá, le is feleződött, elkönyveltem, hogy ennyi volt.
Egy hét múlva sem jött meg, tünetek maradtak és a tesztem erősebb pozitív lett, elmentem vérvételre, hcg nőtt, két napra rá is, de nem duplázódott.. elmentem dokihoz ekkor mensi szerint 5+5 voltam, terhességet nem látott sehol, 89.9-es hcg-m volt ekkor. Azt mondta kémiai lehetetett, és még akár 150 körülre is felmehet a hcg, így csak két hét múlva nézzek újra. De továbbra is erős tüneteim voltak, tesztem brutál erőslett, így egy héttel később ismét elmentem vérvételre, 424 volt a hcg, ez volt múlthét csütörtökön. Már bejelentkeztem dokihoz, hogy lessen rám, nem e méhen kívüli, gondolván kémiaival mindenkinek csak pár napot késik, nem heteket.. erre elkezdtem barnázni... hétfő óta pecsétel, élénk vérzés vagy fájdalom nélkül.. gyakorlatilag a betétet alig éri. Azt gondoltam, ilyen hcg érték mellett, ennyi idő késés után keményen megindul majd, de ez nekem így nagyon furcsa :S
Érdemes lenne így vérezgetés, maszatolás mellett elmenni egy nődokihoz? Vagy várjam meg míg elmúlik és akkor nézzen rám?
Rengeteg pénz elment, hisz sztk-ba nem tudtam bejutni... nyilván az egészségem fontos, de próbálok nem potyára hetente mászkálni.
Nyilván a méhen kívülitől félek, de a lassan emelkedő hcg-n kívül más nem utalt eddig rá és amit eddig neten olvastam, azalapján már fájnia kéne vagy gondnak lennie. 8+4-nél járok.
Nyilván doki lesz a vége, csak érdekel, volt e valaki hasonló helyzetben. Se egy kémia terhességhez nem hasonlít a helyzetem, se egy méhen kívülihez. Lehet sima misse dab lenne? Csak a doki még nem látott semmit akkor mikor nála voltam? (mondjuk a hcg szint alapján nem is láthatott) Valami csak fenntartja a hcg-met... Szeretnék túl lenni rajta és rendesen megörültem, hogy hétfőn a természet elkezdte intézni a dolgát, de nem tudom, meddig normális, hogy csak maszatol a rendszer...
Megjártam délelőtt az orvost, se hüvelyi, se hasi ultrahangon nem látott semmit. Méhnyálkahártya 15mm, véleménye szerint és az eredményeim szerint a legnagyobb esély a méhen belüli elhalásra van, ezért kérte, hogy holnap menjek hcg-t nézetni, ha az a tegnapihoz képest csökkent, akkor kizárható lesz a méhen kívüli, és a műtétet is megúszhatom.
Rá egy órára elkezdtem görcsölgetni, ezt előző este is éjszakába nyúlóan produkáltam, kb 1-2 perces erős görcsölés majd egy perc szünet... estinél a mai sokkal jobban fájt, mintha vajúdnék. Ez eltartott vagy 4 órán át, majd ritkult és elmúlt az egész. Vérzésem jobban megvolt ezidő aladt. Valami furcsát is láttam a papíron, meg nem tudnám mondani mi volt az, pláne, hogy uh-n se igazán láttak semmit. Mindegy is, most jól vagyok vérzésem csillapodott, görcsök elmúltak. Bízom benne, sikerült mindennek kijönni, ami hcg-t termelt és holnap a vérvétel is igazolja. Nem kívánom senkinek ezt az egész hercehurcát, nagyon elfáradtam testileg és lelkilek is. Bizakodok, hogy minden rendben lesz és hamarosan sikeres terhesség elé nézhetünk :) Februárban elmegyek egy kontroll uh-ra, nézzen meg a doki, minden rendben maradt odabent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!