Kismamik veletek is volt ilyen, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Lent elmesélem a történetem, tippek, ötletek miért lehet ez, tapasztalatokat is szivesen olvasok! Köszönöm előre is! Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett.29+6

Alapvetően kevés azon emberek száma akiket bártnak, barátnőnek mondhattam. Már akkor is észre vettem, hogy igazán nem számíthatok senkire, mert csak akkor vagyok jó ha kell a másiknak valami stb. De, ahogy férjhez mentem, és várandós lettem, kb mintha valami leprás lennék kerül az az egy két ember is, magyarán nincs egy olyan barátnő sem az életemben akivel azért jó lenne néha összeülni beszélgetni, az esetleges félelmeimet megosztani a várandósággal kapcsolatban is (első baba), meg úgy általában.

Mert szerintem attól ugyan az ember vagyok aki voltam, nyilván felelősségteljesebb, megfontoltabb a picur miatt is. De alapvetően mindig is ilyen voltam, korán fel kellett nőjek és eddig így fogadtak el, most nem tudom mi változott.

Sokakat látok, hogy az anyukájukkal van ilyesmi legjobb barátnő kapcsolat, de ez nálam kilőve, ugyanis sosem volt igazi anya-lánya kapcsolatunk az anyukámmal. Ez egy hosszú történet, ígyis hosszúra sikerekedett a sztorim. Jogosan kérdezhetnétek azt, hogy és mi van az anyósommal?! Jó a kapcsolatunk, de valahogy nem mélyült el annyira, hogy úgy érezhetném bármit meg tudok vele beszélni.

Komolyan már azt hiszem lassan, hogy tényleg velem van a baj, és azon is gondolkoztam, hogy pszihológushoz fordulok, de még nem vettem rá magam.

Próbálkoztam napló írással is, hátha az segít, hogy kiírom magamból a mondanivalómat, de az akkor sem olyan.

29 hetes kismama vagyok, eléggé rosszul viselem ezt az időjárást, egyedül elindulni sem nagyon merek semerre mert még itthon is sokszor rosszul vagyok, férjem dolgozik, nyilván nem állandóan, de na tudjátok hogy van ez.

Nem tudom pontosan mit várok a válaszoktól, talán egy kis megerősítèst, hogy attól, hogy anya leszek, nem velem van a baj, de mégis elfordultak tőlem azok az emberek akiket barátoknak hittem.