Anyukák, más is elbizonytalanodott a terhessége vége felé? Normális érzés ez egyáltalán?

Én is így voltam, de ez addig tartott, amíg a kezembe nem kaptam a kislányomat. :)

Addig egy csomószor őrlödtem, hogy elsiettük, meg fogom bánni, és én leszek az utolsó szemét aljas dög, aki nem képes majd szeretni a gyerekét, és komolyan, milyen anya az ilyen, a terhességre egy undorító nyűgként gondoltam, csak szabaduljak már tőle, a szülésről nem is beszélve. Körülöttem minden kismama folyton duruzsolt és "látványosan cuki kismamák" voltak, én meg alig bírtam örülni az egésznek. Férjem sokkal de sokkal lelkesebb volt.

Aztán miután végigcsináltam a szülést, amiről úgy gondolom, hogy borzasztó volt és nem életem legszebb élménye, a kezembe adták a lányomat és valami átkattant a fejemben. Nem tudom mitől, egyik pillanatról a másikra, de úgy éreztem magam, mintha ott akkor abban a percben az egész világon minden értelmet nyert volna.

Szerintem ne izgulj, ha már a kezedben lesz a babád másképp fogsz ezekre gondolni. :)

Én is így éreztem magam. Terhességi vészes hányás,magzatvíz szivárgás 26 hetesen, vérszegénység, vashiány, kezdődő toxémia és egyéb nagyon "szuper" dolgok nehezítették az életemet. Az utolsó 1 hónapot már kórházban töltöttem. Őszintén szólva nekem is nyűg volt az egész, és egyfolytában aggódtam,hogy vajon egészséges lesz-e,hogy, hogyan fogom ellátni stb. Párom nagyon támogató volt minden egyes összeomlásomnál ott volt mellettem. Nekem rengeteget segített. A szülés rettenetes volt, sürgősségi császár lett,mert közben neurológiai problémáim adódtak(majdnem megvakultam a jobb szememre) és nem is tágultam,a gyerek szívhangja meg leesett. Altatásban végezték és el kellett távolítani a méhemet is...nem emlékszem arra, amikor elsőnek megláttam ez örökké bántani fogja a szívemet. :( Amikor kivették a gyereket rögtön elkezdték lélegeztetni. Én is meg a baba is intenzívre kerültünk. Este 10 körül ébredtem fel gyerek nélkül és a párom közölte velem,hogy nem lehet több gyerekünk...azt hittem, hogy viccel... eléggé összeomlottam. Megkaptam a babámat ezután,de csak 1 órára, akkor láttam először, mármint amire tényleg emlékszem. Elmúlt akkor minden fájdalom,csak néztem a nagy barna szemeit és úgy éreztem,hogy érte bármikor újra végig csinálnám. Örültem neki, hogy nem lett végül semmi baja. Még épülök felfelé,mert csak 3 hete történt,de leginkább lelkiekben visel meg az,hogy teljesen tönkre ment a testem és,hogy 23 évesen már nem lehet soha többé gyerekem,pedig mindig is kettőt akartunk.

Ezt most nem ijesztgetés miatt írtam le,hanem, azért,mert úgy gondolom,hogy érjen akármekkora trauma is egy nőt,amint meglátod a babádat elfelejtesz minden rosszat és átkapcsol az agyad. Engem megviselt nagyon,de ha előre tudom, hogy ez történik, akkor is újra végig csinálnám érte.