17 hetes kismama vagyok. Normális, ha 3 hete nem híztam
egy kilót sem?
Figyelt kérdés
Az első 12-13 hétben felszedtem kb. 7-8 kilót. De azóta semmi, talán fél kilót, ha híztam. Ugye nincs baj? Más is volt így? Csütörtökön már teljes kétségbeesésben kerestem a védőnőt, hogy próbáljunk szívhangot találni. állította, hogy ilyen korán hiába, úgyse találjuk meg. mondtam, azért próbáljuk meg. megtaláltuk végül. :-) de ugye rendesen fejlődik akkor is, ha én nem hízok egyelőre tovább?
2010. jún. 13. 20:16
1/8 A kérdező kommentje:
Ja és mégvalami! Azon szerencsések közé tartozom, akik nem voltak rosszul. eddig. Viszont az étvágyam kezdettől fogva hatalmas és nem csökken, mégsincs hízás egyelőre.
2010. jún. 13. 20:18
2/8 anonim válasza:
Szerintem emiatt ne aggódj. Én a terhességem elején abszolút nem hiztam, sőtt fogytam is. A vége felé kezdtem hizni. Neked nem kell hiznod ahhoz, hogy a baba jól fejlődjön.
2010. jún. 13. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
3/8 anonim válasza:
Ne aggódj, a baba elveszi, amire neki szüksége van!
---------
Amúgy most már két hete én sem híztam semmit. 22 hetes vagyok, s eddig 4 kiló van rajtam.
Szóval nyugi, mások is vannak ezzel így!
2010. jún. 13. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 anonim válasza:
Én a 24. hétig 2 kg-ot híztam.Szerintem az sokkal rosszabb ha sokat hízol. Most már a baba is jobban elveszi ami neki kell, szerintem azért állt csak le a hízásod. Valljuk be az első 12 hét alatt a 7-8 kg szerintem sok, most kompenzál a szervezeted.
2010. jún. 13. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
Sok-sok, persze, hogy sok, de nem annyira a kajálástól meg a terhességtől volt. Sajnos egy olyan gyógyszert kell szednem, amitől vizesedik, hízik az ember és nagyobb étvágyat is csinál, elég nagy dózisban kaptam, hogy megmaradjon a baba (nem hormonkészítmény, de az is volt). A hormonkészítményt azóta elhagytam, de a szteroidot szedem még minimális adagban és egyre kevesebbet. Lehet, ezért is áltt le végre ez a fene nagy hízás? mert egyébként nem bánom, csak olyan aggódós típus vagyok :-)
2010. jún. 14. 11:02
6/8 A kérdező kommentje:
Ja, meg az induló súlyom se volt éppen egy óriásalkat, szóval én jobban problémáztam a túl gyorsan szaporodó kilókon, mint a védőnő- Őt nem izgatta különösebben. :-D de őt aztán semmi
2010. jún. 14. 11:03
7/8 anonim válasza:
A harmadik válaszoló vagyok. Akkor tuti a gyógyszerek miatt volt, ahogy gondolad. Most szépen visszaáll a szervezeted alapjáratba, és nem fogsz annyit hízni ami szerintem nem is baj. Sok gyümölcs, zöldség, és akkor mindent megteszel amit megtehetsz. Ha hízol hízol, ha nem hát nem.:-)
2010. jún. 14. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
17 hetes vagyok még eddig egy dkg sem jött fel rám, igaz 2 héttel ezelőttig rosszul voltam, hánytam és émelyegtem. Nekem azt mondta a védőnőm, h ne aggódjak 20.hét után jönnek majd a kg. :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!