Mi történt a feleségemmel?

Gondolj bele, hány pasi esik ilyenkor szintén pánikba, és még szakítani is képes, mert rájön, hogy ha gyereke lesz, visszafordíthatatlanul megváltozik az élete.

Nőként is érheti ez a felismerés, és most lehet, be is pánikolt. Az anyákra hárul a legtöbb feladat: a terhesség, ami nem mindig könnyű és kellemes, a szülés fájdalma, a szoptatási nehézségek, a baba ellátása.

Lehet, hogy őrlődik, hogy jó anya lesz-e, esetleg pont ő is azon aggódik mi van, ha elvetél.

Félhet attól, hogy változik a teste, mi lesz, ha többé nem fogod kívánni, stb.

Legyél továbbra is lelkes, boldog, érezze, hogy támogatod. Beszélj neki arról, milyen gyönyörű lesz nagy pocakkal. Hogy milyen remek anya lesz szerinted, mert türelmes, kedves, gondoskodó, stb.

Hidd el, ha látja, hogy nem dőlt össze a világ, és nem mard egyedül, akkor át fog lendülni ezen.

Lehet ő is fél, h nehogy történjen valami. Én is így voltam terhesség elején, nem is akartam szüleimen kívül mondani senkinek sem, mert attól tartottam, hogy mi van ha történik valami, elvetélek, beharangoztuk mindenkinek, mindenki ujjong, aztán elmegy a gyerek és mindenki csak sajnálkozik, na az lett volna a legrosszabb. mindenkitől végighallgatni, hogy jajj szegény, hogy vagy, ne aggódj, legközelebb sikerül. Akkor ink ne is tudjanak róla.

Az meg, h azt mondja, h nem is akarja, szintén egy védekezési forma, hiszen ha nem is akarja igazán, ami persze nem igaz, és megtörténik a baj, akkor mondhatja, h hát igazából nem is akarta, lehet jobb is így.

A lényeg, hogy légy vele türelmes, hagyd, h a maga tempójában dolgozza fel, te örülj neki végig, és ezt mutasd nap mint nap felé, bátorítsd, nekem is ezt tette párom és szép lassan én is "rendbe jöttem" :)