Úgy érzem, mintha egyedülálló anya lennék, pedig nem vagyok az?

A párommal terveztük a babát, 8 hónap után lettem terhes. Nemsokára szülök. Amióta terhes vagyok, főleg az utóbbi 3-4 hónapban nagyon furcsán kezdett el viselkedni. Állandóan eljár itthonról a barátaival, több munkát vállal, alig van már itthon. Az orvoshoz is sokszor anyukámnak kell elkísérnie, mivel egyedül nem mehetek sehova, mert olyan alacsony a vérnyomásom, hogy sokszor elájulok, és ezért mindig kell, hogy legyen velem valaki.

Holnap kéne mennem a gyerekorvoshoz a receptekért, és már mondtam neki, hogy mivel ő holnap nem dolgozik, ezért ugye lejön-e velem. Azt mondta, hogy persze, lejön. Erre ma újra szóba került, mondta hogy ja bocs, mégsem jön, mert fodrászhoz megy. Senki nem ér rá elkísérni, egyedül viszont nem tudok elmenni, nem tudom, mit csináljak.

És annyi ilyen kis apróság van... Mindenben én döntök egyedül, semmi nem érdekli a babával kapcsolatban. Még jó, hogy a 4D ultrahangra el tudtam rángatni, oda se akart jönni (de amikor ott voltunk akkor láttam, hogy tetszett neki, de közel se volt annyira meghatva mint én). Úgy érzem, hogy már most én vagyok mindenért felelős. Mintha csak nekem születne nemsokára gyerekem, neki nem.

Ő azt mondja, hogy azért jár el ennyit, mert később már nem lesz ideje, és most kihasználja amíg még mehet. Úgy beszél az egészről, mintha a fiunk születésével abbamaradna az élete. Mintha mindent fel kéne majd adnia amint megszületik.

Próbáltam már beszélni vele erről, de nem akar. Én egyedül meg nem tudok tenni semmit, ha ő nem hajlandó dolgozni a problémákon. Már felajánlottam, hogy menjünk párterápiára, ha kettesben nem tudjuk megbeszélni a dolgokat, azt mondta hogy ő biztosan nem jön el velem. Aztán mondtam, hogy ha nem tudjuk megbeszélni a problémákat, lehet könnyebb lenne, ha egy levélben leírnánk. Ebbe beleegyezett. Én megírtam a levelem neki, és oda is adtam, ő viszont csak halogatta, aztán kijelentette, hogy nem fog írni semmit, mert nincs mit mondania.

Teljesen el vagyok keseredve. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magányos leszek. Nem tudom mi a baj, és már hónapok óta ez megy, és én nem tudom megoldani. Már azon is gondolkodtam, hogy talán jobb lenne, ha szétválnánk, de a fiunk miatt akarok még egy esélyt adni a kapcsolatunknak. Csak már annyi új esélyt adtam, és soha nem változik semmi...

Úgy érzem, hogy egyedülálló anya vagyok, pedig van párom. Volt valaki hasonló helyzetben? Valami tanács?

36hkm