Ti mikortól beszéltetek a "pocaklakótokhoz" és hogy neveztétek és mit mondtatok neki?

Huhh. Hát én próbálkoztam vele, mert mindenhol azt olvastam, hogy ez jó, és a környezetem felől is szinte elvárás volt...

Nagy monológok sosem voltak felé, nem volt rá késztetésem.

Inkább ilyesmi: "Ízlik a spagetti?, Kicsi már a helyed?, Tetszik neked is Ákos új száma?, Majd ha kijössz adok inni, ha csuklassz...." :)

Cserébe sokat énekeltem, simogattam(a hasamat).

Bogyónak hívtam, mert akkora volt, mint egy kis csipkebogyó, mikor először láttam Uh-n. ;)

Eleinte nemgen beszéltem hozzá, csak ha stressz ért, vagy sirtam vmiért, mert bekeményedett a hasam, mindig nyugtattam, hogy semmi baj, minden rendbe fog jönni es probáltam erővel uralkodni magamon.

Amikor megtudtam, hogy fejjrl lefelé van tizenvalahanyadik hét akkor batman volt :)

Később harmincadik körül adj jelet, mozogj :)

Még később szállj ki a gyomrombol nrm birom már.erre megszűnt a fájdalom.

Amikor tágulást diagnosztizáltak, akkor maradj még, nőjj szépre nagyra.

Amikor már nem birtam a terhességet végképp, akkor arrol beszélgettem neki, hogy nemsokára találkozunk, de jo lesz, a köldökzsinort told el magadtol, nem kell félni, ott vagyok veled.

Vajudás legnagyobb fájdalmában rámszoltak hogy ne feszitsek ellene, a babának nehezebb, esett a szivhang nagyon, akkor bíztattam magamban hogy nyugi, menni fog, csak igy tovább.

Amikor kibujt azt üzentem(valszeg nem voltam magamnál teljesen) o, ne sirj, semmi baj. Erre nem sirt fel..