Milyen érzés volt az első babát várni? Fizikai és lelki oldala is érdekel. Kérlek meséljetek.

Csak magamról tudok írni, hogy én hogy élem meg.

A magzatmozgás pl. nagyon érdekes és jó érzés. Az ultrahangokon látni is a magzatot nagyon érdekes, ahogy fejlődik.

Az üres kiságy, üres pelenkázó, üres babakocsi kicsit furcsává teszi a lakásunkat és még jobban várom emiatt, hogy legyen bennük valaki.:)

Nekem lelkileg nagyon nehéz (a férjem mellettem áll, de minden vizsgálaton kiderül valami, ami miatt két hétig élet-halálharcot vívunk, pl. rossz kombinált teszt.)

Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz. Fizikailag most kezd nehéz lenni, 28. héten, most fáj a derekam néha, ülni már nem tudok széken, séta közben van, hogy szétrúgja a magzat a hólyagomat...:) Amikor fáj a rúgása, vagy vérzik az esti szuri (minden nap kapok, hogy ő éljen), és átkozódom miatta, akkor bűntudatot érzek, hogy mit szólnak mások, és hogy milyen rossz ember lehetek, ha ezt nem cukormázas álomként élem meg.

Amitől féltem, hogy lesz: nem fogunk szexelni, de ugyanannyit együtt vagyunk, mint előtte. és attól, hogy zavarni fog, hogy a munkámban (csak férfiak szinte és én) nem tekintenek majd rám munkapartnerként, ez így is lett, de nem zavar.

Amire nem számítottam, az az, hogy ennyire fogom a saját és az ő életét egyszerre félteni (pl. mi lesz, ha koraszülök, mi lesz, ha a császármetszésen vért kell kapnom, stb.) És az, hogy lesznek rémálmaim, sosem voltak, most a terhesség okozza, de nem tudtam, hogy ez is egy tünet.:)

28N, 36F tervezett baba, egy vetélés után, 28 hkm

Szívesen elmesélem,már van egy 4,5 éves kisfiam,és 9 hetes teres vagyok.

Nálunk egyik sem tervezett baba,ami teljesen nem igaz,mert a kis tesót évek óta szerettük volna,csak több okból halogattuk,de megszakítással védekeztünk,viszont,novemberben volt 2 nap amikor egyátalán nem védekeztünk,a mensi előtt 4 nappal,és így fogant meg a mi picikénk,aki nagyon akart jönni,annak ellenére,hogy elvileg nem a termékeny időszakban voltam.

Kisfiunk viszont tényleg hatalmas meglepődés volt,főiskolások voltunk épp a 2. évünket kezdtük,mindig rendesen védekeztünk óvszerrel,kivéve egyszer ami utólag jutott eszünkbe,ugyanis egy szülinapi buli után,alkoholtól jól becsípve lehetett,mert józanul biztosan nem kockáztattunk volna.

Az első pár hét az katasztrófa volt sokat sírtam,nem tudtam elhinni,és miután lerendeztük magunkban,megbeszéltük,hogyan tovább,hirtelen nagyon jó érzés lett,egy kb a 11. hét után volt,addigra elmúlt a hányinger,hányás,szédülés,aluszékonyság stb.

A legjobb rész az Uh volt ahol láthattam és az amikor éreztem őt ez kb a 16.héttől volt. Nagyon jó volt,a végén igaz már fájt a hátam alig aludtam,de összességében jó volt. Másodszorra már a pozitív teszt óta nagyon örülünk,két dolog van ami nem vonz a szülés és a szoptatás,sőt igazából rettegek mindkettőtől,mivel már tudom milyen,és a szoptatásról csak rossz,kellemetlen tapasztalataim vannak. De majd biztosan megváltozik,most már tapasztaltabb leszek :-)

Szerintem ami fontos ne félj tőle a félelem nem jó,én is elterelem a figyelmem ha aggódni kezdek,mert nem tesz jót,csak pozitívan szabad gondolkodni,és csak a jó dolgokkal törődni. Még mindig alig hiszem el,hogy babát várok :-)

Hát az eleje nehéz volt! Tervezett baba és könnyen össze is jött a 4. próbálkozásra. Majd a 6. héttől jött a rosszullét, de nem reggeli, hanem 24 órás. Olyan rosszul voltam a 15. hétig, mintha végig calici fertőzésem lenne a hasmenést leszámítva. Minden étel szaga, látványa, gondolata rosszul esett. A gyomrom egész végig fájt. Este minden kijött belőlem amit napközben nagy nehezen leküzdöttem. Pont a végén el is kaptam a munkahelyemen (óvónő vagyok) a calici fertőzést és igazából nem vettem észre a különbséget az addigi állapotom és a betegségem között (max a táruló hasmenést és a hányások sűrűsödését).

Aztán ez elmúlt. Azóta a terhességem teljesen nagykönyv szerű. Semmi fájdalom, keményedés. Csak a farkasétvágy és a hízás. Ilyen éhesnek életemben nem éreztem magam, mint ebben az utolsó 4-5 hónapban! :) Sajnos nem is tudtam megálljt parancsolni magamnak, így elég sok kiló felkúszott. A pocakom miatt ez még nem zavar, hisz látszik, hogy terhes vagyok, de már előre félek a szülés után hogy fogom magam elfogadni, legalább addig amíg sikerül visszafogyni.

A magzatmozgás nekem elsőre nem volt jó érzés. Akaratomon kívül a legrosszabb időpontokban mocorog valami a pocakomban ami még csak nem is kellemes. Persze miután megszoktam már meg sem lennék nélküle. Szerencsére jó aktív a baba és szép tornamutatványokat végez a pocakban. Most már kellemes szép élménynek tartom ezt is.

A szex... hát az elején a rosszullétek miatt nem volt, utána a babát féltettük mindketten. Most, hogy már kibújhatna nem olyan egyszerű a dolog, és igazából már csak arra tudok gondolni, hogy mikor tartom már a kezemben a kislányomat. Plusz ha próbálunk összebújni mindig rugdos a gyerek... nem olyan könnyű róla megfeledkezni. :)

A végét viszonylag jól viselem (számomra nem olyan megterhelő, mint az eleje volt). Aktív vagyok a súlyfelesleg ellenére is, fájdalmaim nincsenek és úgy alszom mint a bunda, napközben is és éjszaka is. Csak sűrűn kell mosdóba járni. :)

Ami lelkileg megviselt, hogy sok betegséget kaptam el a terhesség alatt (felső légúti fertőzések az első 3 hónapban végig, calici fertőzés, 2-3 napos lázak, szalmonella). Végig izgultam, hogy ne legyen a babának semmi baja. A vizsgálatok szerint szerencsére rendben van. :)

Összességében én élvezem ezt az állapotot minden negatív és pozitív oldalával együtt! Bár már remélem nem tart sokáig! :)

40 hkm

Egy ideje már beszélgettünk arról, hogy mit csinálnák, ha besikerülne a baba, ugyanis kimondottan még nem éltünk együtt (annak ellenére, hogy szinte állandóan a páromnál aludtam), illetve tudtuk, hogy lakáscserére is szükség lenne, de megvolt a "forgatókönyv". Aztán egy pár hetes munka miatti kihagyás után az első együtt töltött éjszakánkon nem foglalkoztunk a védekezéssel és abban a hónapban már feleslegesnek is tartottuk az óvszer használatát, lesz ami lesz alapon. Meg is lepődtünk, hogy egyből terhes lettem, és bár első pillanatban ott volt a "most hogyan tovább kérdés", de hamar átcsapott boldogságba.

A terhességem problémamentes volt (se hányinger, se rosszullét, se vérzés, se idő előtti görcsök stb.), dolgoztam, szerveztük a költözést, majd intéztem a vásárlást, az utolsó néhány hétben pedig már otthon voltam. A ház csillogott-villogott, mert folyamatosan takarítottam, pakoltam, a babaszobába pedig izgatottan néztem be mindig, hogy nemsokára megérkezik a lakója.

Az utolsó 2-3 hét már elég terhes volt, amire egy jó nagy lapáttal rátett a kánikula és akkor már nagyon vártam, hogy vége legyen, illetve kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz a baba. A szüléstől nem féltem, pusztán túl akartam lenni rajta, és végül sok órás vajúdás után császározni kellett, de mindenre pozitívan gondolok vissza. Furcsa érzés volt a kórházban, hogy kibújt egy kisember, akit mi hoztunk létre és aki ezután ránk lesz utalva, de természetesen örültünk. Aztán a java azután jön, hogy megszületik a baba. :)

Összességében nagyon élveztem a terhességet, bármikor újra belevágnék, de most többek között egészségügyi okok miatt még várunk a kistesóval.

Nekem a 30. héttől nagyon nehéz volt, nem tudtam aludni, elkezdtem borzasztóan szorongani. Alig vártam, hogy megszülessen, így nagyon boldog voltam, mikor a 38. héten világra jött a pici.

Viszont a 30. hétig nagyon élveztem. :) Hogy ott mi történt, máig sem tudom. Szerintem a hormonok.

Hat en nagyon hanyos voltam, 7 hetig csak fekudtem, mert a vizet is kihanytam. Aztan a 12. heti UH-n jo volt latni a babat, de annyira nem fogtam fel (nem tervezett baba), hogy leesett a vercukorszintem, es majdnem elajultam:D:D szedultem, foltokat lattam a szemem elott es leizzadtam. De nem szoltam az orvosnak, csak csendben szenvedtem, ugyis fekudtem...:D aztan nem volt semmi nehezsegem kb 22 hetes koromig, utana voltam nyaralni repulovel, es attol szornyen bevizesedett a labam, es azota folyamatosan vizesedik (most 33+5 hetes vagyok). Tegnap este ugy zsibbadt a bal labam (kb terdtol labujjig), hogy allni sem birtam, szornyu volt, majdnem sirtam. A szemeremcsontom mar kb 25. hettol faj, de csak akkor, ha epp kelek ki az agybol, vagy fekve fordulok. neha van hanyingerem, de hanyni mar kb masfel honapja nem hanytam.

en ugy elem meg, hogy nincs nehez terhessegem egyaltalan, de akarmilyen fajasnal sokkal rosszabb a hizas nekem! Rengeteg striam lett, hasamon, combomon, csipomon, karomon es a mellemen is, bar nekem mindig repedt a borom, kislanykoromban is, mikor nottem, de hala istennek viszonylag hamar eltunt mindenhonnan es teljesen lathatatlanok lettek, remelem most is el fog mulni hamar, meg ha nem is lesznek teljesen lathatatlanok.

A baba mozgasait szeretem, bar a vegefele mar eleg "alien" mozgasai vannak, mintha ki akarna torni a hasambol, de szeretem, hogy ad jelet magarol :) neha beparazok, hogy uristen mi lesz, milyen anya leszek stb, neha meg magyon varom.

De szerintem a parom tobbet szenved, mint en, mert mar a vegefele eleg hisztis es elviselhetetlen vagyok, nagyon sajnalom ot:(

Szia!

Látom, már régi a kérdés, de azért szívesen mesélek én is. :)

Válaszom a kérdésedre: fantasztikus, hihetetlen.

Nálunk tervezett, első baba, most 9 hetes.

Talán még mindig nem tudatosult bennem, hogy szülők leszünk az év végén. Ráadásul az esküvőnk is 2 hét múlva lesz.

Már 2 ultrahangon voltunk, láttuk a pici csodát.

Örömkönnyek, aggodalom, nincsenek jobb szavak.