Ki mikor kezdett vásárolni a babának? Ki mennyire hisz a babonában, hogy nem szabad venni semmit csak majd az utolsó hónapban? Kinek mi a tapasztalata?
Körülöttem elég sok a babonás ember, akik lassan már belém beszélik ezt, pedig én már úgy vásárolnék.
23 hkm
Ha szeretnél vásárolni, akkor hajrá! Mindent nem kell megvenni még de apránként elkezdheted. De mindent be lehet szerezni ha úgy esik jól amúgy csak annyira meg nem kell rohanni. :D
Én nem vagyok babonás. Már egy pár cuccot 17 hetesen vettem, a nagyját pedig 2 körben, 27 és 32 hetesen.
Nem kell másokra hallgatni, tedd úgy, ahogy jól esik.
Miért az utolsó hónapban már nem történhet semmi??
Sztem nyugodtan elkezdhetsz vásárolgatni.
Én miután megtudtam a nemét 100%-ra 20hetesen,már aktívan vásárolgattam :-)
De apróságoka már elötte is vettünk ami úgy mond semleges.
Az utolsó hónap már nagyon késő, főleg hogy akkor már bármikor lehet szülés is, a nagyobb dolgok (babakocsi, bútorok) 3-4 hét alatt érkeznek meg. 25 hét előtt csak néhány apróságot mertem venni én is, de bőven elég így is az idő, lassan mindenünk meglesz. 25-35. hét között van idő bőven, nincs se túl korán, se túl későn szerintem, mozogni is lehet még a pocaktól - főleg 30 alatt, esetleg ez is lehet szempont. Végiggondolni, listát készíteni, nézelődni, tájékozódni érdemes már az elejétől is, meg pár apróságot venni az öröm kedvéért. :)
32+3 hkm
Nem hiszek a babonákban. Pozitív teszt után szóltam a nagyiknak is, a testvéremnek is, a főnökömnek is. Pár hetes terhesen, ha megláttam valami szépet, akkor megvettem - igaz, nem újszülött méretben, mert abban nem tudtam mekkora kellhet. 68-as mérettől vásároltam csak és a végén vettem pár 50-56-os ruhát az évszakhoz, de sajnos mind kicsi lett, 62-essel kezdtünk.
Nem foglalkozz senki más babonájával, az az övék, de ruhákból azért ne vegyél sokat az elejére :)
Én meg pláne nem hiszek a babonákban, a bejelentésekkel is azért vártunk hogy ha ne adj Isten gond lenne akkor ne kelljen megosztani egyesével, vagy kérdezgessenek hogy na hogy vagytok?, így 12. hétig csak nagyon szűk családnak mondtuk el akiknél szerettük volna ha a bajba is mellettünk lett volna, de hál Isten ilyenre nem került sor :)
Babakocsit már 10 hetesen megvettem mert megtetszett, és mindig azt mondták ha valamibe beleszeretek és kell vegyem meg mert úgy is elviszik, így hallgattam eme tanácsra.
Babaszobát meg most karácsony után akkor leszek annyi idős mint te kezdjük el, első rucit meg 2 hete vettük meg mikor megtudtuk a nemét .
Amúgy azt vettem észre az idősek között vannak ezek a babonák főleg, de rendesek a leendő dédik, azért nem szólnak bele, csak látom a fején mikor mondom mit vettem a picinek hogy hát legszívesebben mondaná hogy hogy mertem, de nem mondja szerencsére. :)
Ne hagyd magad befolyásolni, csak a szívedre hallgass, nem láttam még olyan kórlapot vagy szövettant amin vetélés okán a babaholmi túl korai vásárlása lett volna a diagnózis.
Nem hiszek a babonákban. Sőt, az előző vetélésem se vette el a kedvünket a vásárlástól.:) (gondolom, mert kiderült, mi okozta, és már kezeltük)
A 12. hétig semmit sem vettünk (de nem félelemből, hanem mert valahogy fura lett volna, nem éreztem a kötődést). A kombinált tesztem miatt amniocentézis kellett, így a 18. hétig nem tudtuk, megtarthatjuk-e a bébit.
Nade a 18. hét óta...:)) Megvettük a kiságyat+belevalókat, a babakocsit, a pelenkázót, pár ruhát, a babahintát. A férjemnek a kengurut, nekem a kendőt. Ergo, a nagyobb dolgok megvannak.
Mi nem öröklünk senkitől semmit, a barátnőim még nem szültek (28), a férjem barátai meg éppen most babáznak picikkel (36).
25 hkm
A 6. héttől folyamatosan vásárolgattam. Ha a babával történik valami, az úgysem a kis ruhák meg a babakocsi miatt lesz, amiket megvettél. Akkor ilyen alapon a születéséig ne vegyünk semmit, mert még aznap is lehet baj, születhet halva is.
Ez itt a 21. század, nem baj, ha valaki óvatos, de babonáknak itt már helye szerintem nincs.
A babonákban nem hiszek,csak a saját tapasztalataimban.
Első szülésem előtt kb. a 24. héttől vásárolgattunk mi is, és lett is helye a sok kis holminak :-)
A második terhességemnél pedig hiába hagytam az utolsó hetekre mindent, még így is sok újszülött cuccot kellett elajándékoznom, mert sajnos nem hozhattam haza a babámat soha...
Ettől függetlenül nem aggodalmaskodj, vásárolj kedvedre, a 20. hét után már legtöbbször nem történik baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!