Ti hogy számoljátok a szülés várható idöpontját?
ezt nem az anyukák számolják, hanem az orvosok. első körben az utolsó mensi első napjától számolják, utána a 0. uh dönt. ugyanis 12. hétig minden picurka ugyanakkora, így pontosan meg tudják mondani, ekkor az orvos ugye megmondja a szülés várható idejét, ami nem változik már.
aztán persze a 12. hét után az uh-on mondanak egy becsült kort ami nem azt jelenti, hogy előbb vagy később fog születni, hanem hogy az átlaghoz képest kisebb vagy nagyobb a baba, semmi mást nem jelent.
egyébkén is a babák 3%-a születik csak a kiírt napon, szóval teljesen mindegy, úgyse anyuka dönti el :D
Én már teljesen belekavarodtam :D
Az utolsó menzeszem első napja május 12. volt, netes kalkulátor szerint így most vagyok 27 hetes, és február 18-án fogok szülni (érdekes, van olyan kalkulátor, ami ugyanezekből az adatokból 15-ét számol).
Az orvosom viszont folyamatosan egy héttel kisebbnek mondja, ultrahang szerint is kisebb egy héttel, már az első alkalommal is így mondták, és onnantól kezdve folyamatosan. Viszont a dokim másik naptól kezdi mindig az új hetet, úgyhogy néha összecsúsznak a számolások. Én már letettem róla, hogy ezt követni tudjam, maradok a naptárnál, csak úgy számítom, hogy valószínűleg kicsit tovább bent fog maradni, mert valójában fiatalabb egy picit. De ha valaki megkérdezi, hogy hány hetes vagyok, akkor a naptár szerintit mondom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!