S. O. S. Lehet eddzeni, nem káros a babára?
Ha eddig nem edzettél,ne most kezd el!
Egyébként lehet tornázni terhesség alatt, orvossal konzultálj!
Mondjuk egyszerűbb lenne,ha az édesség zabálásból visszavennél! Kis önuralom kell hozzá, semmi egyéb!
Ebben minden benne van!
Hülyeség az, hogy ha előtte nem mozgott, akkor már ne kezdje el. Bármikor ellehet kezdeni, nem ártasz vele a babának!
25 hkm
Tudom de a munkahelyem ( Bolt ) Mindig ott van előttem és nem tudok ellenállni pedig próbálok. Itthon semmi baj. Egész életemben sportoltam és tartottam az 55 kilót. Mióta terhes lettem, volt rózsaszínes folyásom és a dokim azt mondta, hogy feküdjek, pihenjek és azóta kezdtem ellustulni. De most szeretnék változtatni ezen, hogy ne sokat szedjek fel és könnyebb legyen vissza nyerni az alakom. Annyira még nem vészes.
Itthon is 1x de nagy adagot szoktam enni, és rengetek gyümölcsöt is eszek.
Rendben. Beszélek majd az orvosommal. Köszönöm a válaszod! :)
Utána kiderült, hogy csak hormon zavar miatt volt ez az egész. Bocsi csak lefáradtam a boltban. :(
Táppénzre majd 28.-án megyek. Addig ígértem meg a Főnöknek, hogy megyek és csak ezek után volt a hormon zavar amitől persze megijedtünk.
Milyen hormon?
Ha vereztel (tok mindegy, mi miatt), en nem kockaztatnek edzessel, inkább séta.
Egyébként laza kismamatornat is lehet, HA a dokival beszélsz, es engedi
a rózsaszínes folyásra mondták, hogy hormonbaj? és kaptál is rá valamit? nem megijeszteni akarlak, de nálam is így kezdődött, progeszteronhiány és misseb ab lett a vége. nekem is feküdnöm kellett.
A trükk az evéssel lehet az, hogy nem napi egyszer eszel baromi sokat, hanem 4-5-ször kevesebbet. mindig valami keveset, kevés husi, sok zöldséggel, uzsonárra gyümölcs joghurttal. a natúr mázli is jó (nem a bolti csokis, hanem amit a bioboltban mérnek) És kerüld a fehérlisztes péksüteményeket is.
Ha az orvos engedi, esetleg sétálhatsz is a keményebb edzések helyett.
Nem értem miért kellett ennyire lepontozni...
A kérdező EDZENI akar, hogy a kilóit kordában tartsa! Az edzés nem a séta meg a jóga!
Ha edzeni akar, azt tényleg nem most kell elkezdeni! A szervezete sincs hozzászokva!
A zabálásnak meg lehet megálljt parancsolni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!