Melyik a "jobb" és miért? Ha mellsőfali vagy ha hátsófali a lepény? Melyik gyakoribb? Nektek hol fekszik?
Nekem mellső fali a lepényem. Szerintem a hátsó a gyakoribb. A mellsőnél annyi hátrányom volt eddig, hogy a 4D-s ultrahangon soha nem láttuk a baba arcát teljesen, mert mindig elbújt a lepény mögé. Valamint azt is mondják, hogy a mellső falinál később lehet érezni a baba első mocorgását. Hát nem tudom, én a 15.héten éreztem először, azért ez nem annyira késői szerintem.
Neked hol helyezkedik el a lepény?
A lepény lehet hátsó fali, és mellső fali. Ezen belül lehet méhnyak közeli tapadású is.
A hátsó fali tapadás a legjobb - a babának és a mamának.
A mellső falival, és főleg a méhnyaknál tapadtnál azonban jobban kell vigyázni, mert erős terhelésnél vagy egy esetleges fizikai behatásnál (pl. nagyon beütöd a hasad, vagy balesetben megfogja a biztonsági öv, stb.) a lepény leválhat. Ebben az esetben viszont a baba azonnal életveszélybe került, mert a lepényen keresztül táplálkozik, kapja meg a szükséges anyagokat.
Persze ehhez erős fizikai behatás kell. Tehát emelgetni lehet, csak óvatosan. Azért a nagyobb tesót ilyenkor már nem nagyon jó emelni.
Remélem tudtam segíteni.
Ja, és nekem mellső fali van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!