Hogyan dolgozták fel azok akik elvesztették a babát?

Nagyon nehéz, engem sem tudott senki megvigasztalni mikor a 12. héten elvetéltem. Egy bizonyos időnek el kell telnie.

Nekem talán az segített, hogy arra gondoltam, hogy ő most még nem akart megszületni, de velem van lelkiekben és én őrá fogom bízni, hogy mikor akar közénk érkezni. Addig is próbáltam úgy élni, hogy minél nagyobb kedve legyen édesanyjának megfogadni.

Férjem a fizikai magyarázattal jött, és tudtam, hogy igaza van vele: ha ilyen "korán" megy el a baba az azért van mert súlyos rendellenessége volt és nem lett volna életképes.

Miután kisírtad magad gondolj arra, hogy egészséges, szép kisbabád születik majd hamarosan, de ne akard őt siettetni! Szívedben már várandós vagy!

Nagyon nehéz!

Nekem is az első babáim a 10.héten haltak el,nagyon kibuktam a párom tartotta bennem a lelket,ö is azt mondta hogy ők még nem akartak megszületni.Próbáltam magamnak ezt bebeszélni,majd ismét + volt a tesz már nem mertem örülni és mire dokihoz mehettem volna,elvetéltem 6 hetesen! Fúú nagyon utáltam mindenkit aki gyereket várt!Na ekkor már a férjem is kibukott akkor meg én tartottam benne a lelket. Majd ismét + teszt és már itt nyűglődik mellettem a 13 hónapos lánykám!

Sírd ki magad,meglátod sikerülni fog nektek is ! Csak az a lényeg,hogy kitartsatok a pároddal egymás mellett!

Részvétem... idővel kicsit jobb lesz.

Átérzem a fájdalmad. Tizenéves korom óta vágytam babára, 26 lettem mire minden körülmény adott lett hozzá: pasi, lakás, munkahely. Első próbálkozásra összejött a baba, olyan boldogok voltunk. Minden tökéletesen alakult, amíg egy UH-on közölték, hogy már nem dobog a szíve... 8-10 hetes körül voltam. Napokig zokogtam megállás nélkül, semmi nem vigasztalt. De azt mondtam, hogy akkor is lesz babám!!! Ahogy a doki azt mondta minden rendben, lehet próbálkozni, össze is jött egyből újra a pozitív teszt. A kisfiam 14 hónapos, gyönyörű, egészséges, imádom, általa valóra vált a legszebb álmom. De nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe az első... vannak dolgok amik másképp alakultak volna és a következő terhességemre is rányomta a bélyegét a folyamatos aggódás, minden UH előtt gyomorgörcsöm volt, hogy minden rendben lesz-e. Ha igazán a szívemre teszem a kezem, azt mondom sosem hevertem ki és nem is fogom!

Sokan próbáltak vigasztalni, azt mondták valószínűleg beteg lett volna, valami fejlődési rendellenessége volt, jobb így; talán nem érkezett el az ideje; stb. De ezek nem nyugtattak meg igazán. A dokibácsim aranyos volt, mondta, hogy szedjem a terhesvitamint, feltöltjük a szervezetem és a következő babával semmi baj nem lesz! Igaza lett. :)

Légy erős, fel a fejjel és ne add fel! Gyászold meg a meg nem született kisbabád úgy, ahogy neked a legjobb, ne érdekeljen, hogy ki mit szól hozzá (én most is gyertyát gyújtottam az angyalkámnak halottak napján). Szívből kívánom, hogy mihamarabb édesanya lehess!!!!!

Ezt csak úgy lehet feldolgozni, hogy végig gondolja az ember, hogy az a baba beteg volt, és sajnos nem volt szabad megszületnie. Én 37 vagyok, februárban kellett megszakítani a terhességet a baba betegsége miatt. Első terhességem volt, és 2 évet próbálkoztunk. Én sem tudtam mást tenni, csak bőgtem. De aztán hallottam nagyon sok rémtörténetet, és rájöttem, hogy ez sajnos így történt, az első babánk nem születhetett meg. A kínok kínja az volt, nem elvetéltem, hanem élt amikor a elvették.

De aztán 3 hónappal később az esélytelenek nyugalma meghozta az eredményt, éppen ma vagyok 26 hetes terhes, a lányunkat várjuk, aki a tegnapi vizsgálat szerint, köszöni szépen jól van, szépen fejlődik. Szóval sírd ki magad, aztán ne nézz hátra, csak előre!

Nagyon sajnálom!

Velem ez a szörnyűség épp fél éve történ.

Hetekig csak sírtam és kerestem az okokat.

Bennem is a párom tartotta a lelket,de így utólag tudom,hogy az idő és csak is az idő hoz gyógyulást a léleknek!

Nekünk 3 ciklust javasoltak,addig ne is próbálkozzunk.

Betartottunk minden utasítást.

Ahogy megjött először,majd másodszor,éreztem,hogy közel az idő a következő babához és egyre boldogabb kezdtem lenni,pozitívan láttam a világot és nyitott lettem mindenre!Igaz még nem sikerült azóta de boldog vagyok,hogy kaptam egy újabb lehetőséget!

Soha nem felejtem el a kisbabám,nincs olyan nap,hogy ne jutna eszembe,főleg úgy,hogy jövőhónapban születne!

De tudom ezen nem szabad rágódni és előre kell nézni!

Neki is gyújtottam egy mécsest nov. 1-én!

Kitartást és mihamarabbi gyógyulást neked!

Szia!Nagyon sajnálom,ami történt!

kegyetlen nehéz ez a dolog!Nekem 34.héten beindult a szülés,normál terhességem volt,levált a méhlepény!későn császároztak meg,újra kellett éleszteni a drágámat,ezáltal oxigénhiányos lett!3napot élt,karácsonykor 1 éve lesz,hogy eltemettük,de még mindig nagyon nehéz!Engem és férjem az éltetett,hogy bepereltük a dokit,meg is nyertük!Mikor lezárult a per,majdnem ugyanúgy összezuhantam,mint amikor történt a dolog!Én jártam pszichológushoz,sokan nem értettek velem egyet,de az a lényeg,hogy neked jó legyen!ami még sokat segített,hogy apás szülés volt és a férjem minden percben velünk volt,a lábamnál aludt a kórházban!Ha szeretnél beszélgetni vagy bármilyen kérdésed van,írj nyugodtan!Idővel könnyebb lesz,de sosem fogod elfelejteni!Nekünk sajna azóta nem sikerült teherbe esni,pedig nagyon szeretnénk angyalkánknak egy kistesót!

Kitartást és minden jót kívánok Nektek!