Terhességi cukorterhelés kötelező?
ÉN is utáltam a lányommal, majdnem ki is jött belőlem, és most már előre rettegek tőle, de muszáj!
Szerintem talán az egyik legfontosabb vizsgálat a terhesség alatt! A cukorbetegség árthat a legtöbbet a babának!
Kötelező igen , nem tudthatod hogy kialakult e a terheségi cukrod , lehet vinni 1 db citromot hogy kicsit finibb legyen a cukros lötyi . Én is nagyon rosszul voltam tőle éhgyomora meginni 2 órát ott ülni még egy pici vissza is jött de sikerült az eredmény hála ég nem kellett megismételni.
28+3 hkm :)
Úgy látszik, én leszek az első, aki egyetért veled. Én sem akarok meginni 75 g cukrot (amúgy én 100-at tudtam, de majdnem mindegy). Értem én, hogy fontos, nem is a vizsgálatot akarom elbliccelni, de én gyerek nélkül se mérgezném magam vele. Van, ahol nem kötelező a cukor, lehet zsemlét tejjel, csak még nem tudom, hogy lehet oda eljutni, ahol így csinálják.
Félre ne értsetek, nem a vizsgálattal van bajom, hanem azzal, hogy én 75 g cukrot egy fél tepsi süteménybe teszek ünnepnapokon (amit utána 8 adagra vágok). Ha úgy teszem fel a kérdést, hogy megehetek-e fél tepsi süteményt, akkor itt meglincselnek, milyen felelőtlen vagyok.
17-esnek írnám semmi kötekedés nélkül, hogy a zsömlés tejes és a cukros lötyis vizsgálat között nagyon nagy a különbség. Amíg a zsömlés vizsgálat eredménye jó lehet, addig ugyanannál a nőnél ugyanakkor a cukros lötyisnél kiderülhet a diabétesz. Nem én találtam ki, ez tény, utána lehet nézni, nekem diabetológus mondta. Nem ugyanaz a kettő.
Nekem sem volt kedvem meginni a lötyöt, undorító és pláne, hogy ülni kell utána 2 órát (mert a mozgás is befolyásolhatja az eredményt jó irányba), de muszáj. Én kihagyhattam volna, egyszerűen nem kértem volna saját felelősségre és kész, magánklinikán intézem a terhesgondozást, ott meg lehetett volna beszélni, hogy nem kérem. Ettől függetlenül ez az egyik legfontosabb vizsgálat és nem fogom a magam kényelme miatt lemondani, úgy, hogy veszélybe is sodorhatom a babám egészségét. Ugyanis egyszer megiszod azt a töménytelen cukrot, nem lesz ettől senkinek baja, de, ha diabéteszed van és nem derül ki, nagyon komoly következményei lehetnek a babára nézve (üsd be a google-ba, kijön, mi mindent okozhat). Nem lenne fontos, nem lenne kötelező, olcsóbb is lenne az államnak.
Nem vitatom, de javíts ki, ha tévedek: ha valakinek cukorbetegsége van (és nem tud róla, hiszen pont ezt vizsgálják), és megiszik rá 75 g cukrot, annak elég súlyos állapot is lehet a vége.
Amúgy, ha már beszélünk róla, nekem nagy félelmem, hogy egyszerűen kijön belőlem. Először, másodszor, harmadszor. Egyrészt azért, mert nem terhesen sem bírom az édes löttyöket, a túlcukrozott limonádét, a teát is cukor nélkül iszom, mostanság pedig egyáltalán nem bírom az édeset, a kicsit édeset se. Régebben szerettem a nem túl édes házi sütit (a cukrászdait nem, pont mert túlcukrozzák), pudingot, az üdítőt, most a gondolata sem esik jól.
Nem tudom, hogy fog megmaradni bennem, főleg éhgyomorra, főleg reggel...
"ha valakinek cukorbetegsége van (és nem tud róla, hiszen pont ezt vizsgálják), és megiszik rá 75 g cukrot, annak elég súlyos állapot is lehet a vége."
Ha valaki olyan súlyos cukorbeteg, hogy 75 gr cukortól súlyos állapotba kerülne, akkor az már az éhgyomri vérvételből is kiderül, amit többször néznek a terhesség alatt. Az ilyen kismamáknak nem kell (nem lehet) terheléses vizsgálatra menni. Nekem sajnos nem kellett ezen a vizsgálaton részt vennem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!