Órákig tartó keményedés a III. trimeszterben?! Akinek volt ilyen, leírná a tapasztalatait?
Második terhességem 35. hetétől rendszeresen jelentkezett. Volt, hogy 1,5 órán keresztül szabályos 10 perces fájásaim voltak. Szerencsére meleg víz (zuhany vagy fürdő) hatására mindig elmúltak, innen tudtam, hogy csak jóslók.
Ennek ellenére 39+0 napnál indultam szülni, totál zárt méhszájjal. Végül császárral megszületett a lányom.
Próbáld ki, hogy ha keményedsz, pláne, ha némi rendszerességet vélsz felfedezni benne, hogy veszel egy meleg (nem forró!) fürdőt vagy zuhanyt. Ha csak jóslófájásokról van szó, akkor ettől elmúlik, ha valódi, akkor felerősödik.
nekem nem ciklikus, nem úgy kell elképzelni, h mondjuk másfél órán keresztül 10 perces fájásaim vannak, hanem egyetlen nagy, akár többórás blokk az egész. úgy, h bekeményedik a hasam és egész egyszerűen úgy marad. eddig 3x volt ilyen (nem sűrű egymásutánban: az 1. és a 2. között kb 8 hét telt el!) az elsőnél 1 órán keresztül, a másodiknál vagy 6 órán át, a harmadiknál kb 50 percet volt egyfolytában kemény. aztán, ha elmúlik, már nem is jön vissza. közben sincs különösebb fájdalom (kivéve az elsőt), a baba jól van, a méhszáj zárt, az ügyeleten csak hímeltek-hámoltak , az volt az érzésem, h nem is igazán tudják, h ez pontosan mi lehet... rendszert se tudok benne felfedezni, max annyi,h az egyiknél nagyon (túl) aktív napom volt, de a másik kettőre semmi magyarázat.
ilyennel találkoztatok már esetleg?
köszönöm a válaszokat :)
Én ilyesmit a második trimeszterben tapasztaltam/tapasztalok. Olyan 2-3 nap rosszabb volt, utána pár nap semmi nagy gond. de észrevettük, hogy a feszülős napok után látványosan megnőtt a hasam. Így arra gondolom, hogy kissé merevek lehetnek a szalagok a nyúlás sebességéhez képest :) És ettől fáj, feszesedik be estére. Figyelek, hogy ne ugráljak, mászkáljak sokat, mert azt nem szereti a has :)
Nem tudom, hogy neked ettől van e, de esetleg lehet ez is. A 3. trimeszterben nő sok kismamának a legdurvábban a hasa. Remélem csak ennyiről van szó nálad is!
25hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!