Haszontalannak érzem magam. Mit tehetnék, hogy többet tudjak segíteni a férjemnek és elmúljon ez az érzés?

20 hetes terhes vagyok, minden nap 6-kor elmegyek dolgozni itthonról és este 5-6 körül érek haza. A férjem össze-vissza dolgozik, ilyen a munkabeosztása sajnos. Neki álltunk a lakásfelújításnak. Vagyis inkább ő állt neki, mert én nem tudok semmiben sem segíteni. Egyrészt nem vagyok itthon, másrészt nem enged semmit, nehogy bajom legyen, vagy elvetéljek stb. De a szívem szakad meg, mert látom, hogy fáradt, mert 12 órázik, elég sok túlórája is van, és mellette még felújítani is neki kell. Sajnos segítséget se nagyon tudunk hívni, mert legtöbbször hétvégén dolgozik, így hétköznap napközben tud itthon bármit is csinálni, amikor mások (én is) dolgoznak. Olyan haszontalannak érzem magam, hogy látom mi mindent megtesz, hogy szép helyen fogadhassuk a babánkat, én meg nem csinálok semmit, maximum a szokásos házimunkát, meg ha engedi, akkor esetleg takarítok a tapéta leszedés, glettelés stb után, de ezt sem szívesen engedi, mert szerinte ez is árt. Mindezek után este még jön bújni, masszírozni, mert tudja, hogy nagyon sokat fáj a derekam, meg a lábam. Mikor viszont én szeretném őt megmasszírozni, azt nem engedi, mert az erőkifejtéssel jár, és nehogy bajom legyen. Olyan rossz, hogy semmit nem tudok tenni, hogy egy kicsit is jobb legyen neki. Miért nem engedi, hogy legalább egy kicsit segítsek? Naplopónak érzem magam, aki semmit nem csinál, csak majd élvezi a gyönyörű, új lakást. Próbáltam már beszélni vele, de szerinte ez az ő, az apa dolga, és ez a minimum, amit a kis csodababánkért megtehet, és az is elég, hogy eljárok dolgozni. (Ha valakinek elmesélem, hogy mi a gondom, az a válasz rá, hogy gondolkodtunk volna előbb, ne a terhességem alatt újítsunk, de a babát nem terveztük, úgy volt, hogy most tavasszal, nyáron tatarozunk, és utána neki állunk a hormonkezeléseknek, lombiknak stb, mert az orvosok megállapították, hogy természetesen úton nem lehet babánk. De lett! :-))