Normális, ha úgy érzem, hogy mégsem fog ez nekem menni?

Igen, normális, nem, ettől még nem leszel depressziós.

Én a 15. hétben vagyok, második, tervezett babával. Nekem is vannak ilyen gondolataim. Nyugi, ha megszülünk, akkor majd úgy elborítanak a szükséges hormonok, hogy újra természetes lesz az éjszakázás és társai!

A lányom 2,5 éves és most vagyok 33 hetes terhes.

Pon az elmúlt napokban gondoltam ugyan erre.

Mondjuk én a babázástól (szoptatás, kelés stb) nem annyira tartok, de a szüléstől egyenesen rettegek.

Közepesen nehéz és közepesen komplikált szülésem volt, elsősorban a kitolás ment nehezen, a vajúdás sem volt extrém hosszú első szülés létére, tehát nem egy rossz emlék.

De mivel most tudom mi vár rám, rettegek tőle.

Nem a fájdalomtól, hanem attól az erőtlenségtől, amit a szülés végén éreztem. És pont akkor kellett volna a legnagyobb erő, amikor már teljesen kimerültem.

(Szülés közben eltörött a farokcsontom, ami miatt hónapokig!!!!!!! nem tudtam ülni, és feküdni is csak bizonyos pózokban - ez tönkretette az első egy-két hónapot - ga most nem törik a farokcsontom akkor azt mondom jöet bármi)

A szülés utáni babázós résznél sem a kelés risazt, hanem inkább az hoyg tél lesz. Én irtózatosan fázós vagyok, el sem tudom mondani mennyire (szerintem már abnormális),így télen én yakorlatilag utálok kimenni - és mivel én folyton fázok, folyton azt hiszem ezzel mások is így vannak. Attól félek megőrülök majd, hoyg megfázik a babám kint a hidegben. Úgyhogy én azt hiszem nekem ezzel a hideggel lesz bajom eyedül, és tavasszal már ez is mérséklődni fog.

Hát, jót panaszkodtam. De csak azért írtam le ezt mond, mert nem vagy egyedül ha kétségeid támadnak!

Minden jót, könnyű szülést és jó babázást kívánok.