Sajnos első gyermekemet sem tudtam szoptatni egy percig sem, nagyon súlyosan befelé fordulóak a mellbimbóim, sem bimbókiemelő, sem mellszívó és semmi nem segített, nagyon el is voltam keseredve, szenvedtem , próbálkoztam, de a doki is azt mondta, hogy értsem meg ennek is vannak fokozatai és az enyémek olyanok, hogy képtelen vagyok rá. Fejni sem lehetett. Most várandós vagyok ismét, és a férjem azzal az ötlettel állt elő, hogy ha van rá lehetőség és mód, ő szívesen szoptatná. Gondolom valamilyen hormont kellene előtte kapnia, külföldön tudom, hogy történt már ilyen amikor apuka szoptatott. Számomra viszont idegen a dolog, de mindent megtennék, hogy tejet kapjon és ne tápszert legalább pár hónapig. Tud valaki segíteni? Hová fordulhatok?? Jövő héten megyek terhesgondozóba ismét ott rá fogok kérdezni, lehet jól kinevetnek és elküldenek a fenébe.Tud esetleg erről a dologról valaki többet, Magyarországon volt már erre példa?
Szerintem ez így nem lehetséges, de én nem is tenném ki a szeretett férjemet mindenféle hormonnak...
Amit még lehet tenni, hogy nem anyatejellátóból hozni a tejet, hanem a védőnővel beszélni, hogy a környéketeken van-e olyan szoptatós anyuka, akinek sok a teje. Ha igen, akkor lehetnek a babák tejtestvérek :)
2011. szept. 2. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
12/18 anonim válasza:
Én úgy tudom, hogy a férfiaknak nincsenek tejmirigyei, és csak egy evolúciós csökevényként maradt mellbimbójuk.
Érdemes lenne utánaérdeklődni, de eddigi tanulmányaim alapján kizártnak tartom.
Ha mégis lehet, akkor van róla fogalmatok, hogy milyen hormonbombát kell használnia a férjednek évekig? Ez egy eszement ötlet - tudom, szeretnétek mindent megtenni a babáért, de ezt nemigen gondoltátok végig.
2011. szept. 2. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
13/18 Alinaaa válasza:
Ez amúgy nagyon aranyos. bizar, de aranyos. Egy apuka, aki mindent megtesz érte:)Nagyon büszke lehetsz a férjedre.
Amúgy még én sem hallottam róla, de nem biztos, hogy kipróbálnánk.
2011. szept. 2. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
14/18 anonim válasza:
Nekem a Vejedre ütök filmből jutott eszembe a tatacici :). Hát létezik az a zacskó, amit a nyakadba akasztasz és a cicibimbóra kell vmilyen csövet ragasztani és akkor a baba a cicivel együtt szívja a tejet a csőből. Akár ez is egy megoldás lehet. Persze anyatejet attól még szereznetek kell bele.
2011. szept. 2. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
15/18 anonim válasza:
erre nemigen lesz lehetőségetek,és személy szerint elképzelhetetlennek is tartom,hogy gyorsan és egészségesen megvalósítható lenne. ennél sokkal egyszerűbb elmenni a plasztikai sebészhez-három orvos javaslatával lehet SZTKra is-,és bimbókiemelő műtétet kérni. sajnos most,hogy már várandós vagy,ezt nem biztos,hogy meg lehet csinálni,nem tudom,lehet-e olyan érzéstelenítési formát kérni,ami nem terheli meg a babát,de esetleg legközelebb megpróbálhatnád előre orvosolni a problémát. azért talán most is érdemes megkérdezni egy pl. sebészt erről.
pl. itt is olvashatsz erről a 10. kérdésben,elég egyszerűnek írja le. sok sikert
En sem hallottam meg ilyenrol. De inkabb irass fel anyatejet ha ezt szeretnel adni. Tartasz a tapszertol de attol nem, hogy az a sok hormon amit a ferjed beszed a tejen keresztul a babahoz jut. Szerintem ez sokkal artalmasabb. Akkor mar inkabb irassatok fel anyatejet, ha nem akartok tapszert adni. De hormondus tejet azert ne adjatok neki, hogy a ferjed kedvebe jarj. Bocsi, ha banton hangzik de en nagyon meggondolnam milyen ara van az egesznek ha megis lehetseges.
2011. szept. 2. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
18/18 Atroposz válasza:
Kicsit vicces de jó apa a párod. Lehet ,hogy ha férjed kapná ezeket a hormonokat akkor olyan hangja lenne mint Vásáry Andrénak ,de ebből akkor sem lenne gond mert talán ő lenne következő X győztes. :)))
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!