Ujj- és kézfejzsibbadásra ajánlanátok ötleteket amiktől jobb lehet? Korábban csak este volt, de mostmár napközben is, folyamatosan zsibbad a bal kézfejem, nagyon rossz érzés, néha már fáj. 34+5 hkm
sajnos jó ötlet nincsen. nekem ez volt az első jele a toxémiámnak, azaz a vizesedésnek. hidd el ami volt a világon kipróbáltam, orvostól orvosig jártam, de semmi. végül 32+5 napra császár lett a vége.
a fájdalmat tudod csökkenteni, azaz nekem sikerült, igaz költséges mert napi 3 calcium sandozt ittam meg. ezt heteken keresztül, egy belgyógyász ismerős tanácsára. a fájdalom, görcsösség kiszünt, de a zsibbadás megmaradt. ráadásul nekem 18hétől kezdődött a zsibbadás és 24 hetesen már non-stop zsibbadtak és fájtak az újjaim.
szóval csak azt írhatom kitartás, még van öt heted, aztán még egy hónap és elmúlik....nagyon rossz én még öltözni sem tudtam, a férjem segített olykor.
Nekem is a rengeteg víztől volt. Csak azzal tudlak "vigasztalni", hogy nekem a 19. héten kezdődött és a végére konkrétan elviselhetetlen volt, már egy gombot sem tudtam begombolni. Amúyg én is toxémiás lettem, de a 38. hétig húztam.
Nekem egy nagyon-nagyon kicsit segítetta torna, kézkörzés
de igazából csak a császár után múlt el.
első vagyok.
azt írtad nem vizesedsz. mennyit híztál? mert ugye én a 32 hét alatt 25 kilót, nekem a víz nyomta a kéz ideget...de nálad nem lehet hogy inkább a gerincből indul ki? bár ezt cáfolta az én dokim mondván a baba nem tud ott ideget nyomni...más doki meg mást mondott.
jobbulást és kitartást :)
Hát akkor tényleg nem valószínű hogy a víztől van. van doki aki mint írtam azt mondja a baba nyom ideget. rosszul írtam, a dokim is ezt mondta, ám a belgyógyászunk mondta hogy ez nem valószínű, ott nincs ezért felelős ideg.
amit még én esténként alkalmaztam az a jégzselé. bekentem a kezemet vele, aztán belenyomtam egy tál hideg vízbe...pár percig jó volt, de nekem már az is sokat számított. én sokat sírtam a végén már emiatt, elviselhetetlen volt, még a kanalat se tudtam megfogni.
kitartás neked, örülök hogy azért neked nem olyan súlyos mint nekem. sajnos erre nincsen gyógymód. én neurológián is voltam emiatt,nagyon rosszak voltak mindkét kezem reflexei, idegi vizsgálatai, de ugye a kismamákkal nem mernek semmit sem csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!