22 évesen a második babámat vesztettem el! Ti mit tennétek a helyemben?

Ne haragudj rám de őszinte szeretnék lenni hozzád, és nem bántásból. Elolvastam, és nekem az egész történetből az első gondolatom az volt, hogy nem szeret téged eléggé a párod. NEm igazán látom át azt a részét, hogy mitől lenne másabb a párodnak, ha 4 év múlva jönne a baba. Semmi de semmi garancia nincs rá, hogy akkor se lenne probléma. Ez az egész strucc politika. Mármint a párod részéről. Ha igazán szeretne , ilyet nem is mondhatna, hogy őt az orvosi érvek nem győzik meg. Tegyük fel vártok, és te kifutsz az időből. Mi lesz ha ő meg 30-on felül rájön, hogy neki gyerek kell, és te már nem tudod kihordani .Akkor ezt ő nem fogja elfogadni faképnél hagy és keres mást. Mert önző most is, és ez nem fog változni.

Ha a férjem nem akart volna gyereket nem megyek hozzá, és fordítva is igaz. Az élet fontosabb kérdéseiben nincs összhang az előbb utóbb visszaüt.

Egy ismerősöm esete merült fel előttem. Adott egy férfi aki most 46, és adott egy nagyon dekoratív nő aki most 50.

10 éve mikor összekerültek a pasi elvált volt 1 gyerekkel akit ő nevelt, és kerek perec kijelentette neki nem kell több gyerek. A nő annyira szerette a pasit , hogy megalkudott. Facsarodik a szívem, hogy azóta ha baba téma van a nőnek könny szökik a szemébe.... Ez mindent megmagyaráz.

Remélem nem bántottalak meg!!!

14 hetes km.

Szia!

Elolvastam a blogod, már az elején gondoltam, hogy endó... Nekem is van, nagyon alattomos betegség. Én azt hiszem 21 voltam, mikor megtudtam. Cisztát akartak kivenni, rutin műtét, fél óra. Mondták ők. Aztán másfél lett, mert annyi összenövésem volt. Majd mikor picit magamhoz tértem, akkor jött a doki, elmondta mi ez. Még fősulira jártam. Csak ezek a szavak voltak aztán bennem, hogy meddőség, baba... De baba még nem lehet, vissza volt egy évem. Közel 6 éves (haldokló) kapcsolatban éltem. A testvérem terhes volt... Mondhatom, milyen érzéseket váltott ez ki. Örültem neki, de mikor megszületett, és nekem kötelezően ott kellett örülnöm...csak arra tudtam gondolni, lehet, hogy nekem nem lesz. Közben a 6 éves kapcsolatnak vége lett, jött egy másik, bár nem akartam komolyat, az lett. Fősuli után összeköltöztünk, szuper volt minden. És a műtét után még nem telt el 2 év, újabb görcs jött... Újabb doki, aki mondta, hogy műteni még nem kell, de gondolkozzak azon, hogy baba, vagy hormon. Számomra nem volt kérdés. Egyébként is szerettünk volna összeházasodni, csak anyagi okok miatt halasztottuk volna arra a nyárra. Na! De a páromnak ez nem volt olyan egyértelmű... És mikor kimondta, hogy akkor legyen a hormon, hát egy világ dőlt bennem össze. 1 év múlva szerettünk volna babát is, és most mégis képes lenne belökni a hormonok közé. Műtét után már egyszer volt, köszi, de még egyszer nem akartam, ha nem muszáj. És mivel együtt éltünk, szerettük egymást, tudtuk, hogy együtt akarunk élni most már mindig, számomra nem volt kérdés. Jó párt nap így telt el... Bevallom, ha nem gondolta volna meg magát, én lapátra tettem volna.

Mi is akkor másfél éve voltunk együtt, és én 23 voltam, ő meg 27, tehát nagyon hasonló a helyzet, mint nálatok. Végül kiderült, hogy azért nem akarta, mert félt az anyjától... Hogy mit fog szólni az esküvőhöz, stb.

Az, hogy a párod karrierista, az nem jelenti azt, hogy nem lehetne gyereketek. Ő ugyanúgy dolgozhat tovább. Másrészt, ha szeret, és veled akar lenni, akkor mindegy, hogy most, vagy 4 év múlva jön a gyerek.

Nekünk szerencsénk volt.Bár már elterveztem, hogy fél év próbálkozás, aztán lombik, meg ilyenek, 2. hónapban sikerült. Bár nem volt probléma mentes a terhesség, a baba végül teljesen egészséges lett. Én pedig nagyon megnyugodtam, hogy egy már van... Van saját gyermekem. :)

Ennek már 4 éve, most 20 hetes vagyok, egyszer próbálkoztunk.

de ahogy olvastam, neked sem a teherbe eséssel volt a gond, hanem , hogy elhalt a bébi. Ez nagyon érdekes, szerintem. Bár nem vagyok orvos, de: max 10% esélyt adok rá, hogy a ciszta nyomja esetleg, és azért hal el, a másik viszont, hogy valószínüleg beteg lett volna.

A dokinak sajnos igaza van. Neked, (nekünk, endósoknak) minden egyes hónap számít. Ne hagyd magad! Ahogy döntesz, úgy legyen. Ha szeretnél babát, akkor lépj. Legyen! Ha nem vele, hát mással. De azt is megértem, hogy két ilyen előzmény után félsz belevágni. Ha nem ragaszkodsz a saját babához, akkor még gondolkodhatsz. De a betegség, meg a szenvedések megmaradnak. Én gondolkodom azon, hogy amint lehet, ki is pakoltatom magam. Aki tudja, hogy az endó mivel jár, az szerintem megérti.

Nem tudom, mit akartam még írni, ha gondolod, írj nyugodtan privit. :)

Végig olvastam a blogod,és sajnálatos!

Megértelek hidd el!!

Szintén 2 elhalt terhességem volt csak én 10 évvel vagyok idősebb mint te.

Viszont,hogy lelkesítselek elmondok egy sztorit.

Ismerősömnek is endometriózisa volt!

Állandóan műtögették,de nagy nehezen sikerült szülnie egy babát.

Majd teltek az évek és úgy döntöttek,hogy jöhet a tesó!

Közben ki kellett venni az egyik petefészkét mert annyi cysta volt benne!

De nem adták fel és meg is született a 2. baba!!!

Hidd el semmi sem reménytelen!

Én sem adom fel soha,hogy anya legyek!!!

Míg élek remélek......

Húúú, de jó, hogy megtaláltam ezt a kérdést és válaszokat. Bocs az off-ért, de a leírásomban azt hiszem benne lesz a válaszom a kérdező számára:

Mi a férjemmel évek óta gyereket akartunk. Inszem, lombik, minden, ami lehet. Semmi probléma nem volt, így még nehezebb volt a helyzet, nem volt mit kezelni. 2 és fél év próbálkozás után megromlott a kapcsolatunk (van akiket megerősít, van akiket szétszed egy ilyen hosszú próbatétel - különösen a hormonkezelések miatt), elköltözött, lett új barátnője, én is vágytam új kapcsolatra. 3-4 hónap után hazaköltözött, de még nem voltunk biztosak abban, hogy minden működni fog, úgy ahogy kell. A gyerek dolog fel sem merült, természetesen. És, természetesen, spontán teherbe estem az első alkalom után :) Én iszonyú boldog lettem, a férjem hezitált. Aztán 1-1,5 hét elteltével közölte, hogy ő nem akarja a gyereket, nem akarja a kapcsolatunkat, vetessem el. Hát, bennem is egy világ omlott össze, mondanom se kell. Ráadásul én már 30 éves elmúltam és úgy gondolom, hogy ennyi kínlódással és szenvedéssel a hátam mögött nem tehetem meg, hogy elvetetem. Csak azért, hogy az apuka megnyugodjon és boldog legyen a jövőben. Egyébként azóta már elköltözött, gondolom újra próbálja felvenni a kapcsolatot azzal a lánnyal akivel ezelőtt is együtt volt, én pedig próbálom örömmel megélni a terhességemet. Ami egyáltalán nem könnyű, pláne úgy, hogy azóta is többször megkérdezte, hogy meggondoltam-e már magam (elvetetem-e). Nem fogom. Nem fogom még jobban lecsökkenteni az esélyeimet egy újabb terhességre. Még most is történhet bármi, 8+3 vagyok, de ha minden rendben lesz, iszonyatosan fogok örülni a gyerekemnek. Ha kell, akkor a vérszerinti apja nélkül.

Én a helyedben tuti teherbe szeretnék esni!!