Hogy bírjátok az örökös aggódást 2 vizsgálat között, h minden rendben van-e? Vagy lehet nem aggódni?

Érdekes, én egyáltalán nem aggódok. Nem azért, mert nem érdekel, sőt, csak kicsit úgy vagyok vele, hogy az aggodalomtól nem lesz semmi másképp. Ha valami baj lesz, akkor baj lesz ha ideges vagyok, ha nem, ha meg minden rendben, akkor minden rendben, azon viszont esetleg ronthat, ha aggodalmaskodom... A tizennyolc hetes UH volt egy kicsit drukkos, de csak mikor már ott voltam, és nézegették a kezeit, lábait. Eddig minden ok.

Egyébként meg van egy módszer, ha nem tudod semmiképp elhessegetni ezeket a gondolatokat: minden nap eleinte, majd minden második nap adj magadnak egy félórát, amikor kifejezetten ezen gondolkodol, gondold el a rossz lehetőségeket, a legrosszabbakat, hogy hogyan kezelnéd őket, mit csinálnál, hogy csinálnád, és mikor letelt a félórád, akkor hagyd abba, foglald el magad valami mással, nézz egy filmet, olvass valamit, bármi. Az első pár nap tuti kicsúszol a félórából, és megijeszted magad mindenfélével, de lassan gyakorlat lesz, és meg is unod egy idő után. Oda fog juttatni, hogy eszedbe jutnak majd ezek a dolgok, de már annyiszor elgondoltad, hogy nem tudnak megrázni...