Ez jelentheti hogy közel a vége?
Igazából innentől kezdve már bármi jelentheti a végét.
Fronttól is mozoghat többet.
Én tegnapra voltam kiírva, ma voltam CTG-n, úgy mentem be, hogy de jó fájdogál a hasam, lehet ma szülök, de semmi. Nulla fájást mutatott a gép...
Holnap be kell feküdnöm, hogy ott várjam a szülést, de ma kb minden jelet figyelek, hátha, de semmi. 😅 Kicsit elkeserítő.
40+5-nél járok, kedden indítanak. Kb. 2 hete érzem, hogy egészen lent kotorászik és nyomkodja a fejét (fájdalmas, mintha szét akarna szakadni a méhszájam), de a hasam még nem igazán ereszkedett le. 40 hetesen volt uh, akkor még nem illeszkedett be, mégis éreztem. A méhszájam szűk egy ujjnyi, szóval nem igazán jelent ez semmit sajnos szerintem.
Én kérdeztem a dokimat pénteken, hogy akkor már készüljek-e lélekben az indításra tutira, azt mondta őszintén nem tud erre mit válaszolni. Készüljek, de akár 2 órán belül változhat a helyzet. Még bízom a ma estében... vagy esetleg abban, hogy holnap este a ballontól elindul magától, nem kell telenyomni oxival rögtön.
Nekem a lányommal a hasam sosem "ereszkedett le", pedig már a 36. heti orvosi vizsgálaton is azt mondta az orvos, hogy beilleszkedett a feje, tök lent van, idézem: "már csak szülni kell". Erre hivatkozva nem is engedtem onnantól a férjem sehova inni este a haverokkal, nehogy egy sör után kelljen engem elvinnie a kórházba :D
Egy barátnőm a pocakom látva mondogatta, hogy ebből még nem lesz szülés, erre másnap spontán beindult (40+3). A baba az utolsó pillanatig ugyanúgy mozgolódott, mint előtte 2 hónappal, semmi változást nem észleltem én sem. Szóval ezek nem feltétlenül jelentenek semmit. A CTG-n tök sokszor volt előtte ilyen 50-60-as erősségű hullám, amit én keményedésnek éreztem, de tudod beleéltem magam, hogy na, ez majd tutira azt jelenti, hogy bent tart a doki, aztán csak megnézte, bólogatott, és "két nap múlva találkozunk". Hát anyád :D
Szóval kérdező, 40. hét környékén már nagyjából minden azt jelenti, hogy közel a vége, mert már tényleg közel a vége. Kitartást. A gyerek bent nem marad, hamarosan találkozhattok :)
Könnyű szülést!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!