Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Terhesség óvszer mellett?

Terhesség óvszer mellett?

Figyelt kérdés

Viszonylag késik a menzeszem (38.nap), emiatt eléggé aggódom szó lehet e terhességről. Átlagosan 29-40 napig kileng a menzeszem, nyáron volt meg későn a 38.napon. Előtte 3 nappal szédelegtem, ahogyan ma is, reggel óta szédülök folyamatosan járni nem tudok, forog folyamatosan minden (ebből adódóan egyszeri hányás is volt).


Hozzátenném, hogy én voltam vérszegény, a vérnyomásom átlagnál kicsivel alacsonyabb szokott lenni. Mellesleg évente egyszer szeret kilengeni 38-40ik napra. Így nem tudom, hogy ez menstruációs tünetek vagy terhességi tünetek jelenleg. A mellfájdalmam 2 hete kezdődött általában 2 hétre rá meg is jön (ez előzző hétvégére esett volna).


Párommal óvszerrel védekezünk, amit mindig ellenőrzünk, helyesen használjuk, időben felkerül. (Lassan 3 éve)

Egyetlen új dolog az volt, hogy December végén volt meg 28.áig, majd Január elsején, szilveszteri buli után reggel szédüléssel, pecsételő, rózsaszín apró vérzést láttam, ellenben nem annyi, ami tisztasági betétet követelt volna. (Itt gondoltam arra, hogy ez mashonnan "eredő" is lehet, hiszen 1 (majd hashajtás után még egy) hétig székrekedésem volt abban az időszakban.)


Érdemes még kivárni a 40-45 napot vagy már most tesztet csináltatni?



2022. jan. 31. 18:36
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Egy teszt nem akkora költség, szerintem csinálj egyet, föleg, ha nem akarnád megtartani az esetleges terhességet
2022. jan. 31. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Érdemes tesztelni, de ovszer mellet meg van az esély a terhességre még ha kevés az esélyi s
2022. febr. 15. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!