Hüvelygomba vagy sem?
Sziasztok!
30.heti UH + vizsgálatnál az orvosom azt mondta, hogy van egy kis folyásom, gynasol krémet irt fel rá. A leleten az áll, Hüvelygyulladás.
Nem akartam vele vitatkozni, mert ő az orvos. Ez a folyás valóban kicsit bővebb, mint alapból, de teljesen fehér, krémes, szagtalan, nem viszket. Legfeljebb akkor sárga picit, ha megszárad. Azt hittem, ez terhesség alatt normális.
Volt már hüvelygombám egyszer, na az nagyon nem ilyen volt. Arra is ugyanezt a krémet kaptam, akkor hatott már másnapra.
Mindenesetre kiváltottam a krémet, de mivel ilyen aplikátoros, alig mertem feltolni. Egy kevés folyt ki másnap.
Azóta eltelt két hét, ugyanaz a helyzet: fehér, szagtalan nem viszkető, nem túl sok krémes folyás.
Bevallom, külön emiatt visszamenni nem akarok, mert 25.000 forint egy alkalom nála.
Vegyek valami vény nélkül kapható szert?
Vagy ne foglalkozzak vele, mert szinte a terhesség elejétől fennáll ez, és eddig nem okozott gondot?
Vagy én voltam béna, hogy nem toltam fel teljesen, és nem tudott hatni?
Köszönöm annak, aki megosztja a tapasztalatait!
Nekem is ilyen az elejétől fogva, úgy tudom hogy ez normális. Ráadásul akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok, amikor elkezdődött a folyás, ezért csináltatott a doki a tenyésztést, ami full negatív volt.
36. héten ismét lesz tenyésztés, gondolom neked is kéne, hogy legyen majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!