Clexane injekciót alkalmazók, nagy pocaknál már hova szúrjátok?
Vékony testalkatú vagyok, nem sokat híztam a terhesség során, nincs sok olyan felület, amit bátran összecsípek a szúráshoz..
A pocak egyre nagyobb, és így nehezebb is, illetve többször jártam úgy, hogy érbe sikerült beszúrnom..persze nem vérzek el, csak jobb lenne másképp. Egyébként pocaknál is csak oldalt felé szúrtam, beljebb nem. Combomnál sem érzem túl jónak, egyszer megpróbáltam, persze az is érbe mehetett, bedurrant, hetekig ott volt egy "csomó". Esetleg combtőnél a csípőm alatt jó lehet?
Egyáltalán lehet rossz helyre adni, hogy ne tudja kifejteni hatását?
Én még csak 2,5 hete szúróm,picike terhes vagyok,de már most vannak rajtam lila foltok a beadás helyén?
El sem tudom képzelni,hogy a terhesség vége felé hogyan fog kinézni a hasam??
Vagy rosszul adom be?
Nektek is vannak foltok a hasatokon?
Nekem ugyan már szülés után kellett csak adni és így bőven volt lógó bőr, amit össze tudtam csípni, de a kórházban a nővérek a fenék és derék közti régióba adták. Mondjuk az meg elég nehezen megközelíthető régió, ha magadnak adod.
A másodiknak mondom, hogy igen, ha az ember rosszul találja el és eret ér, akkor vannak kis pöttyök... én már kínomban azzal szórakoztam, hogy “rajzoltam” a pontokkal egy smiley-t... :D
Az elején nekem is sok lila pöttyös eredmény született, fájt is sokszor a szúrás, csípett....aztán nem tudom, lehet megszoktam, mert most már én is a 33.hétben vagyok, és egész elviselhető, a legkisebb gondom is nagyobb ennél. Érzem persze a szúrást egy pillanatra , de nem több, és már nem lilul be, csak ha nagyon ritkán érbe megy, amihez meg amúgy sokszor egy jó megvilágítás nem árt, hogy ezt elkerüld. Én a telefon vakuját használom erre, az jól átvilágítja a bőröm :D
Most akkor én csípő alatt combba adom, úgy vettem észre, ülve, ellazulva, ott össze tudom csípni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!