Milyen érzés amikor "leszáll a has"?
Én a 38.héten vagyok, és még nem szállt le.
Észre fogom venni, mert végre újra kapok majd levegőt :)
Azt mondják, ha lejjebb van a baba, még többet kell pisilni, illetve esetleg nehezebb lesz a járás.
Én a 40. hétben vagyok. Elég korán, már négy hete leszállta a pocakom, a baba buksija egy hete van teljesen beilleszkedve a medencémbe, tehát mindkét dolgot körbe tudom neked írni. (Igaz, ezek ellenére kibújni még nem szándékszik sajna.)
Nálam a hasam egy éjszaka szállt le, akkor azt hittük, hogy már szülni megyünk, mivel órákon keresztül összehúzódásaim voltak, amelyek rendszeresedtek. De a tapétaszaggató szülési fájdalom elmaradt, nem is lett belőle semmi, bealudtam. Az összehúzódások arra jók voltak, hogy elkezdjék lefelé nyomni a gyereket. Reggel ébredésnél még nem is figyeltem a pocakomat, ágyazásnál vettem észre, hogy nem jön vissza a gyomorsavam lehajláskor és végül is nem is ég a gyomrom. (Akkor már hetek óta napi 24 órában égett, borzasztó volt.) Megnéztem a pocimat tükörben és jól látszott, hogy lent a szeméremdombom fölött sokkal kerekebb lett, nagyobbnak tűnt, fent viszont hosszú idő után mellem alatt visszanyertem a régi formámat, még a bordáim is látszódnak egy sávban.
De ha lefekszel, akkor látod a legjobban, ugye olyankor kiáll a méhed és sokkal jobban látni, hogy hol is kezdődik a méh teteje. Elvileg, ha a melled alatt és a méhed között 4-5 ujjnyi hely van, akkor már leszállt. Nekem egy jó tenyérnyi van, pedig nagy kezű vagyok.
A beilleszkedés annyira nem kellemes. Azóta minden nap izomlázszerű fájdalom van a belső combomban, fáj a medencecsontom reggelre, valamint ami a legrosszabb az, hogy a gyerek feje elvileg pont a húgyvezeték mögött van és amikor helyezkedik, vagy megmozdul, az nagyon tud fájni. Én olyan érzést érzek ott mozgolódáskor, mint amikor fel voltam fázva. Olyan, mintha konkrétan hozzányomná a húgycsövemet a szeméremcsontomhoz a buksijával. Pisilni is nehezen tudok azóta, mert kell, de néha nem tudok, vagy csak nagyon kevés jön, érzem, hogy maradt még valamennyi, amivel öt perccel később mehetek ismét. Az a legjobb, amikor pisilés közben mozgolódik a babám és szakaszosan pisilek, ritmusosan az ő mozgására! :-)
Boldog babavárást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!