Ha megtudnád, hogy a leendő gyermeked (akivel terhes vagy) valamilyen veleszületett, maradandó betegsége lenne, elvetednéd?

Igen, ezt megbeszéltük a férjemmel mar az elején.

Nagyon sokáig bűntudatom volt az ilyen gondolat miatt, ismerek ugyanis egy idős nőt, akinek két beteg fia van. Mindkét fiú már bőven 30, talán 40 fölött van, az egyikük down szindrómás, a súlyosabbik esetből, akit iszonyú nehéz kezelni és el kell látni. A másik fiúnak nem tudom mi a betegsége, de ő beszélni sem tud, egy ágyban fekszik egész nap, gágog és összehúzott végtagokkal fetreng, pelenkázni, tornáztatni, fürdetni, etetni kell. Mikor először voltam náluk és megláttam milyen állapotban van a két ember, rettenetesen megijedtem, részben mert ehhez nem vagyok hozzászokva (rendszerint egészséges emberek vesznek körbe), részben pedig mert akkor is tudtam már, hogy én ezt képtelen lennék vállalni és csinálni. A két gyerek egész élete az anyjuk gondoskodásán múlik, aki már idős, és ha valami történik vele, akkor ők életük hátralevő részét egy erre fenntartott intézetben fogják leélni. Ez nekik sem lehet jó, fogalmam sincs milyen érzés lehet cselekvésképtelennek, sőt, kommunikációképtelennek is lenni, és azt sem tudom, milyen egy egész életet egy beteg gyerek gondozására szentelni. Biztosan lehet ez másoknak szép és hálás dolog is. Nem azért, mert a klasszikus idilli családképbe nem illik egy beteg vagy mondjuk fogyatékos gyermek, de nekem ehhez nem lenne erőm, főként lelki erőm egy ilyen életét végigkísérni. Most, hogy látom, nem csak én nem vállalnám valamelyest könnyít rajtam, de így sem vidám dolog beismerni, hogy igen, van az a határ, amin túl elvetetném én is.

Biztosan.

Ha értelmére kihatna akkor mindenképp. Ha testi fogyaték, akkor nem tudom hogy döntenék. Most azt gondolom elvetetném, de ha az adott helyzetben lennék, nem tudom mit csinálnék.

Mindenképp. De én betegség nélkül is.

Én megtartanám, mert az ugyanúgy az én gyerekem. Ugyanúgy ember, mint az, aki már megszületett és egészséges. Nem tudnék a saját gyerekemre teherként vagy problémaként tekinteni, akitől meg lehet szabadulni. A betegek ugyanúgy értékes emberek, mint az egészségesek. Azért vannak a kezelések, hogy meggyógyulhasson (vagy ha nincs mód teljes gyógyulásra, akkor hogy javuljon az állapota). És nincs szenvedésmentes, tökéletes élet. Egyébként még a mai, fejlett orvostudomány sem tudja 100%-osan megmondani valakiről, hogy beteg lesz-e. De ha még meg is tudná mondani, később is jöhetnek nem várt problémák, betegségek, amik most még nem láthatók előre. Meg sajnos sokszor az orvosok felnagyítva adják elő a problémát. És ha még nem is tudnám felnevelni: vannak, akik direkt beteg gyereket akarnak örökbefogadni.

Attól függ mi, van olyan betegség ami már gyógyítható, akkor megtartanám de azért nem szülném meg hogy 1-2-5-10 nap/hét/év múlva egyszercsak meghaljon addig meg kitudja minőségben éljen.