Megerőszakolásból létrejött terhességet megszakítanátok vagy megtartanátok?

Az apát meg kell büntetni, de a gyerek nem tehet róla, hogy mi történt.

Gondolj bele, gyakorlatilag a legártatlanabb "résztvevőt" halállal bünteted.

Sőt még az anya állapotát tovább rontod, mert a poszt-abortusz szindrómát az életben nem lehet kiheverni.

Mivel az abortusz egy élő emberi lény előre megfontolt szándékkal történő megölése, ezért soha nem lehet orvosi cselekedet. Minthogy pedig a másállapot nem betegség, ezért abortusszal nem is gyógyítható.

Az abortusz mindörökké a bűncselekmények közé tartozik, mert megszegi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 3. cikkelyét, amely szerint "mindenkinek joga van az élethez".

2000. május 19.

Dr. Philippe Schepens,

a 70 országból 450 ezer orvost tömörítő

Emberi Életet Tisztelő Orvosok Világszövetségének főtitkára

Ezekben a riogatásokban csupán az az érdekes, hogy bár több tucat olyan ismerősöm van, aki abortuszon esett át, és részletesen ki is veséztük a témát, ezek között egyetlen egy sem akadt, akinek bármiféle lelki problémát okozott volna: ezzel szemben egyetlen egy szót mindenkinél hallottam, a MEGKÖNNYEBBÜLÉST.

"Az abortuszt megelőző kötelező tanácsadást végző védőnők képzésének tantervében 15 többek

között szerepel a posztabortusz-szindróma, amelyről széles körben elterjedt, hogy az abortuszt

gyakorta követő, akár egész életre kiható lelki trauma. Annak ellenére van ez így, hogy a nagy

mintán végzett kutatások bizonyítják, hogy bár kellemetlen, sőt esetenként megterhelő dolog a nem

kívánt terhesség és az abortusz, a műtét nem vezet gyakrabban a lelki egészség megromlásához,

mint a nem kívánt terhesség megtartása, az abortusz utáni lelki egészséget pedig legjobban az

abortusz előtti lelki egészségből lehet megjósolni. 1"

Finom manipuláció, kedves félreinformálás - A kötelező abortusz-tanácsadás gyakorlata Magyarországon c. cikkből.

[link]

És egyérdekes cikk a mai magyar helyzetről, ebből nem ragadnék ki, érdemes teljes egészében olvasni.

Mindezzel szemben van 2 db olyan ismerősöm, aki családi nyomásra megszülte a nem kívánt gyereket: az egyik azóta is alkalmi munkákból él vagy 25 éve, és neten tarhál cuccokat, a másik a gyerek 1 éves koráig küzdött a helyzettel, a családjával (egyszer az ereit is felvágta) abban a nagy örömben és boldogságban - aztán összepakolt, és egyedül elhúzott az ország másik végébe. Nem kíváncsi a gyerekre, persze ő a "szaranya" kedves magzatvédő nagyszülők szemében, akik az egészért felelősek (egyszer volt szerencsém leüvölteni a nénit, rossznak kezdte pocskondiázni a lányát és sajnáltatni magukat... egészen véletlenül elejétől ismertem a pontos sztorit).

Olyan történetet pedig számlálatlanul tudok példaként hozni, akik megbánták a gyerekvállalást. Mi több: azért kell nagyon gondolkodnom, hogy olyat leljek, ahol tényleg jó (vagy legalábbis nem rontott) a gyerek.