Akik minden helyzetben elitéli az abortuszt, van személyes tapasztalata a nem kívánt terhességről?

18-as-nak

"2014. március 15-től a törvény azt is kimondja, hogy a családtervezési célból végzendő művi meddővé tételt csak olyan asszonyok kérhetik, akik már életet adtak három gyermeknek, vagy elmúltak negyvenévesek."

Nem azt mondom hogy örüljön a helyzetének, nem azt mondom hogy ne hozza meg azt a döntést hogy nem tartja meg, csak azt mondom hogy ne tagadja hogy lenne más megoldás.

A legtöbb nő utána se néz mi lehetne az alternatíva. Csak sajnáltatja magát a helyzete miatt, és azt a nevetséges képtelenséget állítja hogy a kicsinek is így a jobb. A frászt jobb neki, a kedves anyukának jobb, csak ezt nem akarja a legtöbb abortuszra menő nő elismerni.

Azt se tartom jónak ha a vakvilágba szüli meg mert nem volt szíve elvetetni, igenis legyen vállalható reális jövőterve.

A beteg gyerekeknél egyrészt ha annyira beteg nem tanácsolja az orvos a megtartását, másrészt például ha downos babát hord valaki a szíve alatt és arra nem képes hogy egyáltalán megnézzen egy down kórost, megnézze hogy milyen élete lehetne a gyerekének, hanem élből elutasítja mert ő fél arra hogy lehetne azt mondani hogy felelős döntést hozott?

Értem hogy az anya és a gyerek érdekét egyformán nézzük, de gusztustalan a takarózgatás és az abortusz utáni sírás rívás hogy hogyan fogom ezt feldolgozni..

De szerintem még mindig inkább a megelőzésre kéne fektetni a hangsúlyt nem a tűzoltásra..

Kihagytam, de személyes érintettség is van.

Felelőtlen voltam mert nem figyeltem oda arra hogy az antibiotikum csökkentheti a fogamzásgátló tablettát. Terhes lettem.

Tanulok még, támogató családi hátterem nincs.

A párommal akkor szakítófélben voltunk, én már elköltöztem tőle, épp hogy csak nem mondtuk ki hogy vége.

Amikor kiderült először utánanéztem milyen lehetőségeim lennének ha megtartanám, beszélgettem örökbe adókkal, voltam a helyi családok átmeneti otthonában is hogy megnézzem mi az a hely egyáltalán, hogy működik hogy néz ki. Segítőkészek voltak. Közben feladtam egy hirdetést hogy egyedülálló anyaként társbérlőt keresek, jó pár hasonló helyzetű volt, tehát ez is megoldás lehetett volna.

Ez két hét volt nekem összesen, 6 hetes voltam amikor kiderült hogy van, 8 hetes mire körbejártam a lehetőségeimet.

Utána beszéltem a párommal. Nem éltünk együtt már tehát telefon lett a vége, először élből letette a hír után.

Utána pár nap múlva visszahívott, megbeszéltük hogy lemegyek hozzá elmondtam az összes lehetséges megoldással kapcsolatos gondolatomat, utána pedig nem vártam hogy azonnal válaszoljon hagytam hogy átgondolja.

Amikor ismét beszéltünk megkérdezte milyen helyet szánok ebbe neki, én visszakérdeztem hogy milyen helyet szeretne? Nem tudott kiegyezni se a vasárnapi apasággal, az örökbe adást ellenezte leginkább, az abortuszra hajlott mondván hogy talán az lenne a legkönnyebb..

A vége az lett hogy kerestünk egy mediátort. Hét hónapos vagyok és életem legjobb döntése volt a szakember. A kapcsolatunk rendbe jött, másfél hónapja visszaköltöztem a páromhoz, meglepő a lelkesedése. Nem vártam volna hogy ennyire jól alakul majd minden.

De ehhez két ember kellet, két felnőtt józan gondolkodású ember.

Se az abortusz se a megtartás ne lehet csak szív vagy az ész döntése, és itt tényleg minden helyzetben életekről van szó, megértem ha azt mondják hogy nem vagyok erős ehhez, hogy nem tudnám végigcsinálni egyik alternatívát sem, hogy nem fér bele a terveimbe az se hogy kihordjam, én csak azt nem értem meg amikor az anyuka magából csinál áldozatot, nem méri fel a lehetőségeit, és utána az abortuszt is áldozatként éli meg, és csak még egy ok lesz neki hogy lelki sérültnek állíthassa be magát.

"A vége az lett hogy kerestünk egy mediátort. "

Köszönjük Emese! Gondoltál már rá, hogy egyeseknek erre sincs pénze?

Szívesen.

1 Nem került annyiba mint az abortusz került volna.

2 A helyi családsegítők tudnak biztosítani megfelelő szakembert ha ilyen problémával fordulnak hozzájuk, ellenszolgáltatás nélkül.